Századok – 1944

Tanulmányok - GALLUS SÁNDOR: Az őstörténelem módszertani alapjai 351

352 GALLUS SÁNDOR rozzák. Egész szabatosan kifejezve: a kialakulás lehetőségeinek szabnak átháahatatlan határt és keretet.4 A táj tagoltsága következtében az őskori élet egyes jellegzetességei jellemző geográfiai térben alakultak ki. Az östörténelem „kultúrköreit" nemcsak az anyagi és szellemi javak hasonlósága alkotja, hanem az egységes tér is, amely nagyjából geográfiai, klimatikai, ennek következtében faunisztikai és florisztikai vonalak mentén határolódik el a szomszédos kultúrkörök terétől. A „kultúrkör" fogalmát az őstörténelem az ethnológia újabb metodikai eredményei nyomán alakította ki. Az ethnológusok kultúrkör fogalma reálisnak mondható, hiszen a ma is ősállapotban élő népek közvetlen vizsgálata segítségével formálódott. Az őstörténelemnek csupán arra kell ügyelnie, hogy e fogalom használatánál ne térjen önálló elképzelések útvesztőjébe, hanem szigorúan ragaszkodjék az egyetlen megfogható valósághoz, ahhoz, amit az ethnológia eredményei alapján, mint palaeoethnológiai lehetőséget hasznosíthat. Schmidt a kultúrkört így határozza meg: „Vannak kultúrteriiletek (Kulturgebiete), amelyek, ha bizonyos fokig különböznek is egymástól, mégis telve vannak oly elemekkel, amelyek az egyes területeken azonos kapcsolódással mindenütt visszatérnek. Ezek a közös elemek a kultúra minden ágában megtalálhatók. Az anyagi szükségletek és a gazdasági élet, az etikai és vallási megnyilvánulások: ágazataiban az általuk jellemzett területeknek egységességet, egységes jelleget adnak. E területek összességét nevezzük kultúrkörnek. A területek egységbefoglalását az azonos elemek nagy száma igazolja (mennyiségkritérium)."5 E meghatározásból nyilvánvaló, hogy a kultúrkör nem azonosítható a „nép" fogalmával. Egy kultúrkörön belül különböző eredetű és történelmi múltú népek is élhetnek együtt. A kultúrkör tehát formatanilag elfedi a benne élő egyes népeket. A „nép" vagy „törzs" egyedisége csupán a kultúrkörön belül folytatott részletkutatás segítségével deríthető fel. A kultúrkör-elmélet formatani (tipológiai) sajátságai érdeklik az ősrégészt a legjobban. A reánkmaradt emlékek formatani elemzése ugyanis az első lépés az őstörténelem megközelítésére. A formán keresztül jutunk csupán el az egyedi forma mögött rejlő lényeg, jellem, emberi magatartás meglátásához. Az őstörténelem kultúrkörei, máskép, mint állandóan megismétlődő formatani megfigyelések révén, fel sem ismerhetők. A kultúrkör, ha megmaradunk az ethnológia nyújtotta tanulságok mellett, nem magyarázható politikai jellegű államképződmény nyomaként, miként egyes ősrégészek vélték. Az ilyen magyarázat-kísérletek korszerűtlenek. A kultúrkörben együttélő népeknek és törzseknek még állandó békés érintkezésben sem 4 Részletesebben: Gallus Sándor: Táj és ember. A Bartha Miklós Társaság évkönyve, Budapest, 1942. 6 Schmidt—Koppers: Gesellschaft und Wirtschaft der Völker, Regensburg, 1924. 70. 1.