Századok – 1944
Tanulmányok - DEÉR JÓZSEF: III. Ottó császár és Magyarország az újabb történetírásban 1
III. OTTÓ CSÁSZÁR ÉS MAGYARORSZÁG AZ ÚJABB TÖRTÉNETÍRÁSBAN ' 35 császári patrícius lesz s új méltóságának jelvényeit, a lándzsát és a diadémot a császár kezéből, pápai közreműködés, sőt minden egyházi szertartás nélkül nyeri el. Istvánnak viszont Ottó nem ajándékozott patriciusi jelvényeket, meg sem látogatta őt országában, hanem megelégedett azzal, hogy „kegyével és biztatásával ' támogassa az új keresztény fejedelmet országa megszervezésében, valamint a pápai benedictio és a pápai korona elnyerésében.10 * A különbség nyilvánvalóan azzal a körülménnyel függ össze, hogy III. Ottó Lengyelországot a Birodalom részének, míg Magyarországot azon kívülálló s így de facto szuverén államnak tekintette. Mindebből természetesen nem következik az, mintha a magyarok első királya a császárral rangban egyenlőnek tekintetett volna. A „kegy és biztatás" hangoztatása az egykorú történetíró részéről arra utal, hogy a világ első fejedelmének hozzájárulása igenis nélkülözhetetlen volt ahhoz, hogy a magyar fejedelem Isten akaratából kormányzó s e mivoltát kifejező jelvényekkel rendelkező szuverén uralkodónak tekintessék. A magyar király tehát tekintélyi szempontból nyilvánvalóan a császár mögött áll s őt a világ első földi hatalmasságának ismeri el. Nem mondhatjuk tehát azt, hogy Magyarország „bekebeleztetett a Birodalomba", nem mondhatjuk, hogy királya a császárban „Oberhérr"-t látott, vagy magát császári hivatalnoknak tekintette volna. István ugyanúgy a közvetlen isteni behelyezésre hivatkozva kormányzott, akárcsak a Nyugatnak nála tekintélyesebb, de a császár elsőségét ugyancsak elismerő királyai. Elmondhatjuk viszont, hogy a királyi cím és a korona elnyerése által felvétetett abba a nyugati államhierarchiába, melynek legfelső fokán, mint imperátor Romanorum augustus III. Ottó állott. Az alávetettség tehát nem hatalmi, nem területi s nem személyes természetű, hanem ideológiai, erkölcsi és vallásos jellegű volt, a keresztény világrend tudomásulvételét és az abba való beilleszkedés készségét jelentette. Mint a magyar és a lengyel példa különbsége mutatja, III. Ottó nyilvánvalóan oly államhierarchiával dolgozott, mely lényegében különbözött hegemoniális beállítottságú elődeinek és utódainak minden irányban azonos igényeket támasztó egyszerűbb és radikálisabb koncepciójától. Keleti politikájának az előzményektől és következményektől való eltérése végső fokon univerzalizmusában, a renovatio imperii Romanorum programmjában gyökerezik. A római példa és a belőle folyó gyakorlati következmények nem annyira az antik világ közvetlen tanulmányozása következtében, hanem egy korszerű mintakép, a rivális Bizánc utánzása által világosodtak meg előtte. A bizantinológus Dölger nemrégiben állást foglalt III. Ottó „újabban kedvelt romantikátlanításával" szemben s hangsúlyozta, hogy „anyjának, Theophanunak hatása 1,8 Id. értekezésem 75. és kk. 1.
