Századok – 1944

Tanulmányok - DEÉR JÓZSEF: III. Ottó császár és Magyarország az újabb történetírásban 1

III. OTTÓ CSÁSZÁR ÉS MAGYARORSZÁG AZ ÚJABB TÖRTÉNETÍRÁSBAN ' 29 hetett volna az új keresztény állam tényleges helyzete szempontjából a „császári akarat", melyre Tólh Zoltán oly gyakran hivatkozik? Aligha többet, mint epizódot olyan epizódban, mely már a közvetlen utódok alatt is teljes feledésbe merült. Közel ezer esztendő s rengeteg fejtörés kellett annak az elméletnek megszületéséhez, melyről most pro és kontra vitatkozunk. A jelvények eredete és értelme minden valószínűség szerint nem az volt, amit nekik egyes újabb kutatók tulajdonítanak, nem is szólva arról, hogy a világot s benne a magyarság sorsát, nyugati szomszédjához való viszonyát nem szimbolumok, hanem az erőviszonyok szabták meg. # III. Ottó helyes megítélésének nehézségei abban a különleges helyzetben rejlenek, melyet a „világ csodája" Nagy Károly és Nagy Ottó u'.ódainak hosszú sorában elfoglal. Ö ugyanis az egyetlen, aki számára az antik császáreszme népekfeletti egyetemessége -— amenynyiben azt középkori nyugati uralkodó egyáltalán átérthette — nem költőknek és udvaroncoknak való irodalmi játékot, hanem konkrét politikai eszközökkel megközelített gyakorlati államcélt jelentett. E végső cél mibenléte tekintetében teljes az összhang a császár közvetlen megnyilatkozásai és a kortársaknak a császár szándékaira vonatkozó vélekedései között. Ottó kétséget kizáróan olyan római birodalmat akart teremteni, mely ezt a nevet valóban megérdemli, amely tényleg univerzális, amelynek részei és népei tehát a császárhoz való viszonyuk tekintetében egyenrangúak.104 A német királyságnak e koncepcióban el kellett veszítenie az elődei által megalapozott és utódai által helyreállított sajátos elsőszülöttségét,10

5

a lengyel fejedelemségnek viszont, mely a német király vazallusa volt, közvetlen viszonyba kellett jutnia a népekfeletti császárral.10

6 104

Az országok egyenrangúságát, illetőleg a császárnak alattvalói származása fölé való emelkedését fejezi ki III. Ottó 1001. január 23-án kelt oklevelének (DO III 390) intilulációja: Otto tertius Romanus, Saxonicus et Italicus, apostolorum servus, dono Dei Romani orbis imperátor augustus. E címzés leglényegesebb elemének — árnyalati eltéréssel régebbi felfogásomtól (Századok LXXV1 1942, 449. 1.) — az univerzalizmus mellett való hitvallást érzem. 105

III. Ottó nagynénjének, a n.atricia címnél kitüntetett Mathild quedlinburgi apátnőnek a rigni curra-val való megbízása nyilvánvalóan ugyanoly jogokkal járt Németországot illetően, mint Boleszlávnak Lengyelországra vonatkozó palriciusi megbízása. Ezáltal Németország és Lengyelország — ha nem is tekintély és belolyás dolgában —- de igazgatási tekintetben, a császárhoz való viszonyukban mindenesetre egyenlővé váltak. Az e feletti elkeseredés jut kifejezésre az egykorú krón:kákban, főként azokban az önvádló szavakban, melyeket Thangmar a római lázadással kapcsolatban III. Ottó szájába ad. we Hogy bolesz.áv a gneseni esen.ények után hűbérese maradt-e Ottónak, mint német királynak, nehéz eldönteni. Thietmar kifakadása (tributarium faciens dominum) m'ndenesetre arra vall, hogy a császár eljárása a lengyelek irányában támasztott német hegemoniális igényeket mélyen sértette. C. Erd mann Brackmann tanulmányáról írott ismertetésében (HZ. 100 [1939], 569. 1.) még azt is lehetségesnek tartja, hogy a lengyel fejedelem patriciusi méltósága Mathild apátnő halála következtében Németországra is kiterjedt.