Századok – 1944

Ismertetések - Horváth Jenő: Erdély története. Ism.: Benda Kálmán 279

MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET POLITIKAI TÖRTÉNET 279 ságra emelkedő magyar műveltség él a XVIII. század vége felé újra felfedezett vagy legalább is az új időhöz alkalmazkodó antikvitással, egészen elvész azokban a novelliszlikusan felhasznált idézetekben, melyek nagy költőink műveiből valók. Sőt innen kezdve még az is érdekelhetne bennünket, hogy a hosszú századok folyamán asszimilált antikvitás milyen mélységekig jutott el pl. a nyelvben, a közgondolkodásban és a szellemi élet különféle formáiban. Reméljük, hogy K.-nak lesz még módjában ezt megírnia. Bár, ismételjük, a korábbi századok képe színes és mozgalmas, némi hiányérzetünk ezzel kapcsolatban is marad. K. könnyen hajlik arra, hogy bármilyen fejlődésmenetet valami egyenes vonalú és pompázatos diadalmenetnek lásson. Gondoljunk csak igen érdekes, de vitatható realiizmusú középkorkönyvére, ebben is az ott már erősen színezett antik elemek középponti fontosságára és ezeknek egyre növekvő súlyára. E mostani tanulmányában is ilyenféle a helyzet: a klasszikus humanitás zászlaja folyton fennen lobog, egyre emelkedve s hatalmasodva. Pedig a valóságban van idő, mikor le-lebukik, esetleg meg is tapossák, s meg kell küzdeni azért, hogy ismét felemelkedhessék. K.-nái a reneszánsz-költők és -filozófusok szinte egyetlen perdüléssel válnak barokk héroszokká, s arról, hogy közben, éppen az antikvitás ügyében, a reformáció is feltett» néhány nehéz kérdést, semmit sem hallunk. Azért, hogy a theátrális barokk-szintézis létrejöhessen, a XVI. századnak kellett keserves árat fizetnie. A régi magyar sztoicizmus a tanúja. K. feladata nem volt könnyű. Csak hálásak lehetünk neki, hogy e modern elvű«összefoglalásra vállalkozott. Nemcsak az első térképezés munkáját végezte el, hanem — éppen hiányaival — további részletkutatásoknak is megnyitotta az utat. KERECSÉNYI DEZSŐ HORVÁTH JENŐ: ERDÉLY TÖRTÉNETE. Budapest [19401, Szent István Társulat, 72 1. 8°. Éppen száz esztendeje, hogy Erdély történetének első magyarnyelvű összefoglalása megjelent Kolozsvárott (Erdélyország története hiteles kútfőkből). Romantikus eposzáról ismert írója, Aranyosrákosi Székely Sándor, több lelkesedést, mint tudást vitt munkájába s már egykorú bírálója megjegyezte: „legerősebb oldala a kétségbe nem hozható jószándék". Kővári László 1859-ben kiadott hatkötetes Erdély történelme joggal hivatkozhatott vele szemben munkájának úttörő voltára. Kővári apró, sűrű jegyzeteléssel sorolja fel vegyesen politikai, statisztikai, genealógiai, geográfiai, geológiai adatait. Inkább lexikon, mint feldolgozás, egységes képet nem ad. A gazdasági, társadalmi, kulturális fejlődést egészen elmellőzi, — s így Erdély középkori történetéről nem is tud mit mondani, az általános magyar történet eseményeit foglalja egybe. Szilágyi Sándornak a Kőváriéval majdnem egyidőben megjelent Erdélyország története, tekintettel művelődésére, már nagy fejlődést mutat. Szilágyit a politikai fejlődés érdekli, — a művelődésre vonatkozó adatait pedig mintegy mellékletekként, szerves összefüggés nélkül, egy-egy korszak ismertetése után külön fejezetekben közli. A politikai fejlődést azonban reálisan látja, előadása világos s eredményei általában ma is helytállók. A társadalmi és gazdasági vonásokat, az újabb korban a nemzetiségi kérdést Szilágyi sem vizsgálja, de Kővárival szemben Erdély történetét nem izolálja, hanem mindig beilleszti az 1 általános magyar fejlődésbe. Szilágyi után hosszú évtizedekig nem született új összefoglalás, jóllehet közben magyar és román részről számos részletkérdést tisztáztak éppen az eddig elhanyagolt gazdasági, társadalmi és nemzetiségi fejlődésre vonatkozóan. Erdélynek Romániához csatolása azonban egyszerre újabb szintéziseket hívott életre. Jancsó Benedek munkája volt az első (előbb Ladihay Vince néven 1923-ban, majd maga nevén 1031-ben Kolozsvárt), kimondottan azzal a céllak hogy a román uralom alá került magyarságban tudatosítsa Erdély magyar múltját és hivatását. Szeme elsősorban a román-magyar kérdésen volt, s míg ebben nagyszerű anyagot hozott és a részletekbe merült, elvesztette szeme elől a politikai fejlődés vonalát, amelyik pedig Szilágyinál még tisztán megvolt. — Asztalos Miklós összefoglalását (Erdély története. A történeti Erdély c. kötetben, 1936.) hasonló törekvés hozta létre: tudatosítani és ébrentartani