Századok – 1944

Tanulmányok - PAIS DEZSŐ: Miklós püspök írta-e a tihanyi alapítólevelet 232

238 pais dezső novinius. Igitur precepimus eidem regia auctoritate, ut sicut Veritas exigebat, terrain eandem monaster[io Sancti Maluricio de Bel assignaret, quod ita factum est." (PRT. VIII, 273.) E birtok tartozékainak megjelölése után pedig az apátság egyéb birtokaira vonatkozólag ilyen megjegyzések következnek: „In Noztup predio assignavit terram ad quatuor aratra... In Vertus assignavit duas vineas cum vinitoribus..." (Uo.) Egy 1249-i oklevélben Pál országbíró olyan osztályt tesz, hogy azt a két ekényi földet, amelyet a bakonybéli apátság földközösségben birtokol Seelch falu népeivel, Vak Béla privilégiuma értelmében el kell különíteni és „in possessionem dicti monasterii fecimus assignari perpetuo possidendam"' (PRT. VIII, 291). A legnagyobb részében Szent Lászlóénak jelzett és 1086-ra keltezett bakonybéli összeírás a legvégén „In predio Noztupc a[s]signavit terram ad quatuor aratra"-féle formulával emlékezik meg nyolc birtokról (PRT. VIII, 271—2), amelyek közül hét megtalálható az 1135. évinek jelzett oklevélben is. Erdélyi László úgy vélekedik, hogy az 1135-ös jelzésű oklevél a XIII. század negyvenes éveiben keletkezett hamisítvány (PRT. VIII, 254—5), e hamisítvány alapján adta ki az országbíró 1249-i rendelkezését (i. h. 255), ugyancsak a hamisítványból készült a XIII. század közepe táján a Szent László-féle összeírás legvégén levő toldalék (i. h. 251—2). Erdélyinek az 1135-ös jelzésű oklevélre vonatkozó nézetéhez mi is csatlakozunk, azzal a megszorítással, hogy a hamisítás — mint annyi más esetben — itt is sok tekintetben régi, hiteles adatok és korábbi minták alapján történhetett. Erdélyi többször hivatkozik fejtegetéseiben a bakonybéli apátságnak egy XVI. századi registrumára (i. h. 223 stb.), és arra gondol, hogy az korábbi feljegyzésekre megy vissza (i. li. 242). Ilyen régi, XIII. század előtti, sőt éppen II. Béla intézkedését megrögzítő hiteles feljegyzéseket dolgozhattak bele egyrészt az 1135-re keltezett oklevélbe, másrészt a Szent László-féle összeírásba. Ezekben a feljegyzésekben bent lehetett mint II. Béla intézkedését jellemző kifejezés az assignavit is, amit a XVI. századi registrum szerzője azután félreértett új adományozás jelölőjének. A 'tulajdonná tesz'-féle értelemben szerepel az assigno a Hartvik-legenda 3. fejezetében is: „... qui sacer mons dicitur ubi sanetus martinus cum aclliuc in pannonia degeret orationis sibi locum assignauerat" (FontDom. Script. 41). A kifejtettek alapján nem tartom egészen szabatosnak azt az értelmezést, amelyet Erdélyi (PRT. VIII, 241) ad az 1135-ös jelzésű oklevél terram assignaret fordulatának: „a béli apátság számára jelöltette ki". Hogy az assignatio-1 meg az í r á s b a foglalást két különböző mozzanatnak tekintették, kiderül az 1135-ös jelzésű oklevélnek ebből a záradékoló megjegyzéséből: „Et [ut etiam] cautela in hoc facto adhibeatur... [ideo per eujndem predictum Gregorium capellanum nostrum precepimus hoc factum tostimonio litterar um commendari et presentem chartam sigilli nostri impressione mufniri]." (I. h. 274.) A tulajdonná tétel eljárásának még egy mozzanatára utal a tihanyi alapítólevél. A tanúk jegyei között t. i. ott van: „+ Sig. Preca insertoris." (ÓMOlv. 25.) Az insertor-1 az insero ige származékai között felsorolja Forcellini — De-Vit III, 534, de külön tételként adattal nem közli.5 Erdélyi (PRT. X, 13) „i к t a t ó"-nak s MLSz. nincs.