Századok – 1944
Tanulmányok - MAKKAI LÁSZLÓ: Honfoglaló magyar nemzetségek Erdélyben 163
178 MAKK AI LÁSZLÓ tekintették eddig nemzetségnek, mivel e családok — eddigi tudásunk szerint — sohasem használtak nemzetségnevet. Hogy mégis foglalkozunk velük, annak elsősorban az az oka, hogy birtokaik ugyanazt a kettős földrajzi megoszlást mutatják, mint az előző négy nemzetség jószágai. Ezek a birtokok a Kisszamos balpartjának délnyugati szögletében és Kolozsvártól nyugatra olyan tekintélyes területet foglalnak el, melyhez Kolozs és Szolnokdoboka megyékben egyedül a király, az egyház és a külső Magyarországról betelepedett arisztokraták uradalmai mérhetők, tehát a családnak, illetőleg nemzetségnek a legjelentősebbek közé kellett tartoznia. Viszont tagjai a középkorban az országos politikában nem játszottak szerepet, nevezetes kiatonájk sem kerültek ki közülük és egyetlen nagybirtokos nemzetséggel sem mutathatók ki rokoni kapcsolataik, úgy, hogy birtokaik eredetét királyi adományra nem lehet visszavinni. Mivel a továbbiak során közvetett adatokkal tudjuk bizonyítani azt, hogy ebben az esetben is honfoglaló nemzetségről van szó, megkíséreljük itt a nemzedékrendet és a birtokviszonyokat tisztázni. A nemzetség eredeti nevét nem ismerjük, ez a körülmény azonban egymagában nem akadályozhat meg abban, hogy a hozzá tartozó családokat ősi nemzetségnek tekintsük, hiszen az előző négy nemzetség neve is igen ritkán, néha egyetlen egyszer szerepel oklevélben. A *Mikola nevet a családok közös ősétől kölcsönöztük, nem azzal az igénnyel, hogy az eredeti nemzetségnévre következtessünk, hanem csak azért, hogy az ágak összetartozására utaljunk. A családok leszármazásával Csánki foglalkozott,2 8 de a korai adatok hézagossága miatt csak a XV. századi nemzedékrendre terjeszkedett ki. Figyelmét elkerülte az a) jelzetű adat, mely az első ismert ős megállapítását tette lehetővé, továbbá az a körülmény, hogy János és Kemény apja: Mikola és Chol Miklós, meg Tamás apja: Mikola minden nehézség nélkül azonosíthatók. Egyízben ugyanis Chol Miklóst Dezmér birtokosaként említik, ez a falu pedig később a János, illetőleg a Kemény ágából származó családok kezén volt, következőleg 1315-ben még a nagy osztozás, mely a nemzetséget két főágra szakította, nem történt meg. E két főág birtokai egyébként is úgy feküsznek, hogy a közös eredetet nyilvánvalóan elárulják. Az elsőnek, melyből a Gyerőfi, Kemény, Mikola, Kabos és Radó neves családok eredtek, feltehetőleg ősi birtokai két csoportra oszlanak: a Kapus és Nádas forrásvidékén (Gyerő) vásárhely, (Gyerő) monostor, Sztána, Inaktelke, Kiskapus az eltűnt Szamártelkével, Bedecs, Erdőfalva, Deréte, (Oláh)bikal, Pányik (ma Gyerőfalva), Zsobok, (Topa) szentkirály, (Nádas) berend; a Kisszamos északra kanyarodásánál Szamosfalva, Dezmér és (Puszta) szentmiklós. A másik ágból, Mikola fiai 28 Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. V. Bp. 1913. 439, 482—492, 512—517, 552—556, 608—616, 62.3—625, 628—635.