Századok – 1944

Tanulmányok - MAKKAI LÁSZLÓ: Honfoglaló magyar nemzetségek Erdélyben 163

HONFOGLALÓ MAGYAR NEMZETSí G ÎK ERDÉLYBEN 175 a középkori paleográfiában közismerten hasonló alakja tökélete sen megmagyaráz. A nemzetség mezőségi ágával kapcsolatban egyetlen ízben előforduló nemzetségnév írásmódja szintén inkább „th", mint „ch" betűket mutat (de genere Kolothe), ez azonban a fentiek figyelembevételével nem képezhet akadályt az azonosítás tekintetében. A mezőségi ágat Karácsonyi egy általa is gyanús hitelűnek tartott oklevél alapján külön nemzetségnek hitte (Tykod, azaz Tyúkod).27

Ha az oklevél hitelessége mégis bebizonyosodnék, a másik forrásnak, mely az illető családokat Kalocsa nembelieknek mondja, meggyőző erejét nem gyengítené, mert ez az utóbbi oklevél, ha jóval későbbi is a másiknál, nemcsak feltétlenül hiteles, hanem egyben a mezőségi ágból származó családoknak másfél évszázadra visszamenő és egyéb forrásokból ellenőrizhető pontos nemzedékrendjét tartalmazza, következőleg az, aki az ősöket ilyen szabatosan fel tudta sorolni, nyilván a nemzetségnévvel is tisztában volt. Legfeljebb arra lehet gondolni, hogy amint a nyugati ág is megváltoztatta eredeti nemzetségnevét s a XIV. század folyamán kizárólag a Szil nevet használta, úgy a mezőségiek is új nevet választottak nemzetségük megjelölésére, a nélkül, hogy az ősi név feledésbe merüli volna. Mindezek alapján a nemzetséget Kalocsa nemzetségnek kell nevezni, a Szil és Tyúkod nevekkel csak az egyes ágakat jelölhetjük. A Szil ág első ismert tagjainak rokonsági fokát Karácsonyi nem ismerte fel, pedig Pétert, Nemes Jánost és Olivért az a) jelzésű oklevél unokatestvéreknek mondja, Jóbot és Pétert viszont a b) jelzésű forrás testvéreknek. Karácsonyi táblázatát tehát helyesbítenünk kellett. A Szil-ág férfiágon 1367 előtt kihalt. Birtokai voltak: (Füzes) szentpéter, (Kis)kalocsa, Paptelke, Szentmárton, Mikó (e két utóbbi ma puszta), továbbá az eltűnt Szili, Kovácskút, Bándkúttelke és Ambrus. A Tvukod-ág ősi birtokait már nehezebb kielemezni, mert tagjai vásárlással és királyi adományból igen sok új jószágot szereztek. Bizonyíthatólag idegen kézből jutott hozzájuk Gerend, (Aranyos) lóna, Hadrév, (Aranyos) gyéres, (Gyéres) keresztúr, (Mező)ceked, örke, a fennmaradó birtokok között kell tehát keresni az ősieket: Detrehem, (Mező)mindszent, (Gyéres) szentkirály az eltűnt Tordalakával, Bányabükk, (Aranyos) egerbegy, (Sós) szentmárton, Szarkad (Peterd és Egres közt, eltűnt), Fügéd és (Mező)bő. E hihetőleg legrégebbi birtokok határain belül alakultak ki a XIV. század folyamán (Mező) kők, (Mező)tóhát és Vajdaszeg. A Saultól leszármazó Gerendi-család évévszázadokon át Erdély egyik legnevezetesebb családja volt,'' míg a két rokonfamilia, a Detrehemi Örkéndfi és a Fügedi még a középkorban kihalt. A *Mikola-nemzetségnek nemcsak a neve nem fordidt elő eddig történetírásunkban, hanem a hozzá tartozó családokat sem " U. o. III. 127