Századok – 1944

Ismertetések - Csapodi Csaba: Bars megye verebélyi járásának nemzetiségi viszonyai az újkorban. Ism.: Ila Bálint 107

NÉPISÉG- ÉS NEMZETISÉGTÖRTÉNET 10 r kifogástalan magyar nevek olykor bizonytalanok. A Sinka Alsó-Győrödben 1554-ben bizonytalan, 1557-ben tót, Nevedben 1617-ben megint tót. A Lengyel magyar népnév megfelelője a tótban a Polák (Pollak), helytelen tehát e nevel tót faluban bizonytalannak minősíteni még magyarosabb Polyák alakjában sein. Különben, ha Liptak (Liptói, Liptóból való) következetesen tót, a Polák is csak az lehet. Joggal emelhető kifogás a Draga, Gomola és Olasz nevek magyarnak történt minősítése ellen, de nem bizonytalanok a Kristall, Mathiss, Mathwz, Mértan és Vaskó nevek sem, hanem szlávok; a Vaskó egyenesen rutén. Nem mindig helytálló a tótban is élő Kovács és Varga, valamint a keresztnevekből lett családnevek, mint Ádám, Mihály, Simon, Urbán stb. nyelvi sorolása. Magyar faluban e neveket, hacsak valami különleges okunk nincs rá, nem szabad a bizonytalanok közé sorozni, mert ezzel a magyar nevek hányadát minden ok nélkül csökkentjük. Áll ez természetesen fordítva is, mert tót faluban a tót nevekhez kell számítani őket. Alsópélben 1715-ig csak magyar (Sörös, Ördög Ordas, Turi, Szőres. Kiss, Szabó, Nagy, Boros, Szőr, Dora) és bizonytalan (Tót. Kovács, Bodis, Kolv, Mihály, Ádám) nevek szerepelnek, tói egy sem, mégis 1634-ben és 1703-ban a Kovács, Ádám és Mihály magyar nevek a bizonytalanok közé soroltattak, holott tótnak gyanítható név még a bizonytalanok között sincsen. Félreértésre adhat okot Fajkürt neveinek csoportosítása. Cs. csak egyetlen, 1769—1770-ből származó névsort közöl róla 48 névvel, amelyek közül 38-at tótnak és négyet (Bagó, 3 Varga) magyarnak minősít, a többit a bizonytalanok közé utalja, de minthogy a hat bizonytalan név (Gáspár, Polyák, 2 Csákánszky, Lazar és Fancs) közül az első öt név megvan a tótban is, így lótnak is lett volna minősíthető, ennélfogva ilyen csaknem teljesen tót jellegű faluban a 3 Vargát legalább is bizonytalannak kellett volna számítani. Az igen kicsiny névanyagot kiegészíthették volna a földrajzi nevek, amelyek Cs. szerint is, legalább annyira fontosak, mint a családnevek. A dűlőneveket csak a falu népe adhatta, nem pedig a környezet, vagyis tényleg a faluban beszélt nyelvre vetnek világot. De nemcsak keletkezésük idejében —I amint Cs. állítja —, hanem később is állandóan, mert ha a lakosság teljes kicserélődése következik be, akkor a batár nevei is megváltoznak. Nézetünk szerint alaptalanul becsüli le Cs. a Felső rétek, Alsó dűlő stb. földrajzi nevek értékét és minden komoly megokolás nélkül állítja, hogy azokat ,.a lakosság nyelvét értő összeíró igen könnyen a saját nyelvére fordítva, számára érthetőbb alakban jegyezte le". Saját sok éves kutatásaink során egyetlen példát sem leltünk arra, hogy ilyen neveket az öszeíró a maga, a bemondási nyelvvel nem azonos, nyelvére fordítva jegyzett volna fel. Vájjon mi értelme is lett volna urbáriumban, tanúvallatásban, általában különböző jogi aktusoknál a dűlőneveket más nyelvre fordítva leírni, amikor mind az úrnak, mind a népnek az ellenkezőhöz fűződött érdeke? Összeírásoknál, urbáriumoknál, adományleveleknél, határjárásoknál már csak birtokjogi szempontból is nagy súlyt helyeztek arra, hogy bennük a nép által mindennapi nyelvében használt nevek szerepeljenek. Cs. e megállapítása csak akkor lenne elhihető, ha hiteles példákkal igazolná, amivel azonban adós marad. A közölt földrajzi nevek, kevés kivétellel, Pesty gyűjtéséből a XIX. század közepéről valók, sőt későbbiek, a történeti előzmények ismerete nélkül következtetésekre felhasználni valóban nem lehetett őket. Pedig a hasonló kutatások eredményeit a család- és földrajzi nevek összevetése s ebből eredményként adódó azonos nyelvi megoszlása száz százalékkal biztosabbá teszi. Szerző szerint megvan azonban a remény, hogy az át nem nézett, főleg családi levéltárakból korábbi dűlőnévanyag fog napvilágot látni, amelyet majd nagy munkájában felhasznál. Ami szerző eredményeit illeti, járása pusztulásának főokát, országunk más megyéire vonatkozó megfigyelésekhez hasonlóan, ő is a török pusztításában látja. Míg a járás 37 faluja közül a XVI. században 30 a tiszta magyar, 7 felerészben magyar, azaz tót többségű egy sincs, addig 1770 körül már 13 hely tiszta tót, 7 pedig többségében, vagyis erre az időre a magyarságnak löbb mint a fele elveszeti, elkallódott. A nagy népi kicserélődéssel magyaráz Iiató, hogy a járás községeinek nagyobbik része 1910-ben is tót lakosságú. A török vészen kívül fellépnek természetesen egyéb sorsformáló tényezők: a