Századok – 1943

Ismertetések - Gosztonyi Gyula: A pécsi székesegyház eredete. Ism.: Dercsényi Dezső 479

4Sfi ISMERTETÉSEK Ecclesiae—Pécs), mely ha helyes a Pet Crkvan—Pécs etimologia ma is, öt templom városára utal? В kérdés megoldását a frankkori bazilikái felkutatása adhatja meg. Ha nyoma a mai székesegyház területén kimutatható, az emlékek kontinuitását annál inkább valószínűsíti,, hiszen а II. számú festett sírkamra freskódísze а VII. századra utal,: tohát a több százados űr egyik legsötétebb pontjára vet világot. A probléma az Árpád-kori magyar művészet szempontjából is nagy-: fontosságú és elvi jelentőségű. G. aki nem elméleti úton, hanem a székesegyház mai állapotának és a korábbi feltárások, restaurálások ered-; ményoinek vizsgálatából indul ki igenlően felel a felvetett kérdésre. G. szerint a székesegyház északi fala mellett húzódó római téglából rakott vízlevezető csatorna, az északkeleti torony hármas alapozása, az altemplom és szentély apszisainak eltérő alakja, a hajóválasztó pillérsor különböző és feltűnően nagy távolsága, a szentély, a néphajó, a kórus lényegosen eltérő ablakrendszere, a festett sírkamra,a cella tricliora és az altemplom megközelítően çgyezô padozatnívója és még több építészeti jellegű bizonyíték arra mutat, hogy a frankkori bazilika a mai székesegyház helyén állott. Szerinte a székesegyház építéstörténete a következőképen vázolható. A pécsi székesegyház altemploma helyén a IV. században háromhajós bazilika állott. Egyike a Quinque Basilicae-Ecclesiae névadó bazilikájának. Nyugati oldalához nagyméretű előcsarnok (nartex, paiadisos) csatlakozott, északkeleti sarkán pedig keresztelőkápolna állott. A nartex helyén, de az ókeresztény bazilika szintjénél magasabban, időközben feltöltött talajon épült a frankkori bazilika. E kettős bazilika lett a Szont István-kori püspöki székesegyház, ezt fejlesztették tovább, alakították át. A mélyebb padlószintűókeresztény bazilikát, mely bizonyára valamely pannóniai mártír, vagy szent sírját is magába zárta, altemplommá alakították át s föléje emelték a Szent István-kori székesegyház szentélyét. A nyugatról csatlakozó frankkori bazilikából fejlődött ki a székesegyház nyugati része, úgy, hogy az egykori oltára népoltár lett, a magasabban fekvő szentélyt feljáróval, az altemplomot pedig lejáróval kapcsolták hozzá. A keleti toronypár XI. századi, de mai magasságát a XII. században kapta, akkor épült ki a nyugati homlokzat és a keleti toronypár is. A székesegyház további építés-története többé-kevésbbé ismert. Lénye-1 gesebb változást az északi, illetve a déli kápolnasornak a templom testéhez csatolása, a több rendbeli restaurálás okozott. Mai lényegében neoromán alakját a Schmidt-féle helyreállítás során kapta. G. elmélete merész, de téves lenne merőben hipotézisnek tekinteni, hiszen a székesegyház mai építészeti részletei, elrendezése, a korábbi feltárások és restaurálások megfigyelései erősen alátámasztják. Sőt, a bevezetőben felvetett problémákra is csak úgy kapunk feleletet, ha elméletét elfogadjuk. Feltevésének végső bizonyítását mégis csak újabb és egyenesen a bazilika építéstörténetét tisztázni kívánó ásatástól várhatjuk, amit az újabb megfigyelések és leletek, de a korábbi kutatások eredményeinek ellenőrzése, alátámasztása céljából is mielőbb^kívánatos lenne végrehajtani. Reméljük, erre a közeljövőben sor^ kerül. fc G. könyvének második, terjedelmesebb része az eddigi részletkutatások nagyszorgalmú összeállítása, kimerítő lelet-statisztika a római kori Sophianae-től egész napjainkig. Ez a rész magában is hasznossá, mondhatnánk nélkülözhetetlenné teszi könyvét, mégha a jövő kutatásai elméletét nem is mindenben támasztanák alá. A régészet és a művészettörténet egymástól eltérő módszerű területét köti össze elmélete, oly területeket, melyek határán sej-