Századok – 1943

Ismertetések - Lupaş; I.: Zur Geschichte der Rumänen. Ism.: ifj. Tóth András 445

4Sfi ISMERTETÉSEK hasonlóan ő is annyira az alkalmazott macchiavellizmus korának gyermeke volt, hogy az egyetemes keresztény alapokon túlemelkedő, „népi" és „nagyromán" uralkodónak még őt sem ismerhetjük el. A második tételt sem írhatjuk alá teljes mértékben. Igaz, hogy Erdélyt és a vajdaságokat részben kölcsönös érdekeik, szomszédi fekvésük, hasonló (de nem azonos!) történeti sorsuk sokban egymásra utalta, azonban elfelejti L., hogy Erdély állandó figyelői Nyugatra néztek. A fejedelemség jövőjét felelős vezetői mindig csak nyugattal kapcsolatban tudták elképzelni. Azon, bogy ezt az álláspontot egyetemes magyar érdekek vagy egyéni érvényesülési végy szabta-e meg? — vitatkozhatunk; de az bizonyos, hogy Erdély és a vajdaságok politikai kapcsolatát mindenkor (még Bethlen dáciai tervezgetése idején is!) Erdély diplomáciájának nyugati vonalvezetése határozta meg. S a fejedelmek katonai erejük törzsét és dandárát mindig a magyarságból állították fel és soha nem a vajdák csapataiból. Egyháztörténeti téren bőségesen és tárgyilagosan tekinti át L. az erdélyi szász lutheranizmus és a románság kapcsolatait (Der Einfluss der Reformation auf die rumänische Kirche im 16. Jahrhundert.). Ezzel szemben a magyar kálvinizmusnak a román nyelvi tudat terén végzett munkáját („die eifrig genug waren") csak odavetett megjegyzésekre méltatja. Ugyanígy, a XVIII. század történetének vázolásakor (Das Ende der türkischen Oberhoheit in Siebenbürgen. Der Märtyrertod des Geschlechtes Biäncoveanu. Die siebenbürgisch-rumänische Geschichtsschreibung im 17.—18. Jahrhundert. Die politischen Bestrebungen der Rumänen Siebenbürgens in 1790— 1792.), valamint az erdélyi vallási kisebbségek fejlődéséről szóló (nem tudományos jellegű!) cikkében szinte teljes hallgatással mellőzi az erdélyi egyesült romén egyház szerepének történeti jelentőségét. Micu-Klein Ince püspökről és Balázsfalvárói nincs egyetlen értékelő szava sem; Çincai-ék triászáról sem úgy és annyit szól, amint azt erdélyi származású román történésztől várnánk. Álláspontját azonban megértjük. Az egyesült egyház fiainak oly sok elmemozdító kapcsolata volt a magyarsággal, hogy nem lett volna okos és ajánlatos módszer mindezt a külföld és a románság elé tárni. Hasonlóképen teljes megértéssel fogadjuk azt a mélységes hallgatást, mellyel L. németnyelvű könyvében az erdélyi és vajdasági orthodox egyházak évszázados moszkvai kapcsolatait s az orosz politikai ügynököknek az erdélyi románság körében igen eredményes lázító munkáját mellőzi. így pl. az 1784-es parasztlázadásnak (az 1938. évi zürichi történész-kongresszuson is feltűnést keltett ) igen éleshangú ismertetésében többször hangsúlyozza, hogy a lázadás érdekében sem bel- sem külföldi propaganda nem működött. (Egy forrás alapján, tévesen!) Megértjük azt is, hogy adott körülményei közepette ezekben a sorokban az orosz hatásra készült „Regulamentul Órganic"-ot sem tarthatja elhatározó mozzanatnak hazája életében. A legújabb kor történetével foglalkozó tanulmányainak gerince, az egységes román állam kialakulásának történetével kapcsolatban, a román-német kapcsolatok hangsúlyozása. (Ein siebenbürgischer Märtyrer: Stephan Ludwig Roth. — Leopold von Ranke und Mihail Kogälniceanu.) Az osztrák-magyar dualizmusról írt tanulmányaiban (Der Berliner Kongressund seine Nachwirkungen in der rumänischen Geschichte. — Der österreichisch-ungarische Dualismus.) ügyes átmenettel mutatja be, hogy a románság bizalma hogyan fordult el a Habsburg-dinasztiától s a Hohenzollerneken keresztül hogyan fordult a német birodalom felé. Az I. Károly király halála utáni időket azonban már nehezen tudja (azok fokozódó angol és