Századok – 1943

Tanulmányok - GUOTH KÁLMÁN: Megoldandó kérdések az Intelmekben 1

MEGOLDANDÓ KÉRDÉSEK AZ INTELMEKBEN 27 Ez a felfogás azonban nem látszik túlságosan valószínűnek — már csak az Intelmek jellege miatt sem. Szent István nemcsak a királyi udvarnak, környezetének, hanem az egész országnak volt a királya, és — mint éppen a bíráskodással kapcsolatban láttuk — uralkodói működésének is az egész ország népe volt a tárgya. Már csak ezért is valószínűnek látszik, hogy ennek kormányzására adhatott fiának tanácsokat. Ha pedig az Intelmekben a regnum szót mindenütt a királyi udvarra, a királyi közegekre vonatkoztatnók, ebből egyenesen az következnék, hogy a király az egész műben csupán a királyi környezetre vonatkozóan akart tanácsot adni. Az alapkérdés t. i. nyilvánvalóan az: hogyan kell kormányozni a regnumot? S ha megnézzük: milyen kérdéseket vet fel a király ezzel kapcsolatban, kikre vonatkozóan ad tanácsokat, azonnal látható e szűkebb körű regnum-értelmezés gyengéje; az egyházról, különféle társadalmi rétegekről, jövevény telepesekről s nem utolsó sorban olyan püspökökről beszél ez a könyvecske, akik bíráskodás terén nem is tartoznak már a király hatáskörébe. Mindezek együtt pedig nehezen képzelhetők el még egy tágabb értelemben vett királyi környezetben is. Világos azonban: ezeknél a végeredményben elvi ellenvetéseknél sokkalta fontosabb: mit mond maga a szöveg? Az I. fejezetben ezt olvassuk: akik nem hisznek igazán, „sem itt nem uralkodnak tisztességgel, sem az örök országban, avagy koronában nem lesz részük".1

Nem tartjuk valószínűnek, hogy az „égi királyságot" csak Istenre és környezetére értette volna az író, így tehát a vele mintegy párhuzamba állított földi királyságon is bajos lenne csak a király környezetét gondolni. Vájjon az V. fejezet fennebb tárgyalt mondatában a királyi udvar, a király környezete fog átadatni idegeneknek a katonák harci ereje folytán? A IX. fejezet végén pedig világosan meg is mondja az író: kik értendők a regnum fogalmába? Az utolsó mondatban, éppen ott, ahol a többi részekben a regnum érdekére szokta figyelmeztetni utódját a király, szinte behelyettesíti a regnum szó helyére az „összes alattvalókat".2 Ezek után azonban még mindig lehetséges egy ellenvetés: nevezetesen az, hogy az uralkodó ezt a királyi környe-1 Qui enim falso credunt . . . nec hic honeste regnant, nee eterno regno vei corone partieipantur. Szentpétery: Scriptores . . .,11. 621. 1. 2 Ut seeurus et expeditus ab omni incursione adversariorum cum omnibus tibi subiectis cursum etatis tue vite cum pace possis finire. Uo. 627. 1. Hasonló rész van az I. fejezetben is. Uo. 621. 1.