Századok – 1943

ECKHART FERENC: Beköszöntő 273

BEKÖSZÖNTŐ. Midőn a Magyar Történelmi Társulat választmányának megbízásából átveszem a Századok szerkesztését, első szavam a köszöneté és elismerésé azok iránt, akiknek neve a folyóirat élén eddig szerepelt. Domanovszky Sándor több mint három évtizeden át, az idő nagyobb részében egyedül végezte a szerkesztés feladatát, gyakran nehéz körülmények közt áldozva más tudományos munkásságtól elvont idejét és fáradságát erre a megbízásra. Neve társulatunk történetével összeforrott e hosszú időn át. Mellette immár tizenkét évig Hajnal István és öt évig Wellmann Imre tagtársunk osztozott a szerkesztés terhének viselésében. Hála illeti meg őket önfeláldozó munkásságukért. A szerkesztésben a következő szempontok fognak irányí­tani. Minthogy a Századok a Magyar Történelmi Társulat folyóirata, cikkeinek tárgya a magyar történelemre kell, hogy vonatkozzék, felölelve történelmünk egész folyását a legrégibb időktől a legújabbakig. A Századoknak a magyar történet­tudomány egészét, minden ágát képviselő folyóiratnak kell lenni, ami azért is kötelessége, mert egyetlen történeti folyó­riatunk. Megengedhetőnek tartom azonban oly nem tisztán magyar történeti, de semmiesetre sem hosszabb cikk közlé­sét, amely tárgyánál fogva valami vonatkozásban áll a magyar történettel avagy módszerénél fogva tanulságos. Minden cikk közlésénél és általában az egész szerkesztés­ben csak a tárgyilagosság szempontja fog vezetni és kérem a cikkek íróit is, hogy ők is szigorúan a tudományos tárgyi­lagosság álláspontjára helyezkedjenek. Minthogy valameny­nyien „oknyomozó" történelmet írunk és az okok közt a szellemiek a legfontosabbak, ezek megítélésében, rajzában Századok 1943, VII—X. 18

Next

/
Thumbnails
Contents