Századok – 1943

Ismertetések - Horváth Ambrus: Koppi Károly működése. Ism.: Csóka J. Lajos 261

2(262 SZEMLE sunkat. A szerző nagyon helyesen a piarista-rend lelki és szellemi világából igyekezett kibontakoztatni Koppi egyéniségét. Ezért részletesen foglalkozott a piarista életeszmény és pedagógia mibenlétével. Kár, hogy ebben a munkájában folyton a jezsuita renddel való ellentét kimutatására törekedett, mert így — egészen feleslegesen — téves, sőt igazságtalan ítéletekre jutott. ,,E módszer segítségével —- mondja a szerző — a piarista rend XVIII. századi virágzásában, illetve a jezsuita-rend bukásában a két rendalapító — Calazanzi Szent József és Loyolai Szent Ignác — elgondolásának, célkitűzésének a XVIII. sz. gondolkozásával való összeférhetőségét, illetve ellenmondását látjuk." De H. tovább is megy; a calazanziusi és az aufklärista eszmevilágnak nemcsak összeférhetőségét, hanem rokonságát is állítja: „Az átalakult felfogás érvényesülésének fénykorával, vagyis a magát felvilágosodásnak nevező korral kétségtelen, hogy a piaristák fénykora összeesik." Ennek igazolásául hivatkozik II. Józsefre, aki ..környezetében szokta hangsúlyozni, hogy jól alapította a rendet Calazanzi Szent József, azért ö nem akarja megváltoztatni." A piarista és a jezsuita iskolázás szembeállítása során hasonlóképen elfogult és ma már tarthatatlan álláspontot képvisel a szerző. Kifogásolja a Ratio studiorum egyik legkiválóbb tulajdonságát, t. i., hogy az „egységes és egyetemes jellegű nemzetközi tanrendszer" volt, s megállapítja, hogy a jezsuita-rend „а XVIII. században a XVII. sz. nagyságához, hódításához nem ad hozzá semmit". Ezzel szemben elég Sajnovics, Kaprinai, Pray, Katona, Horváth K. János, Mitterpacher Lajos, Makó Pál, Hell Miksa nevét említenünk, akik a rend feloszlatásáig jezsuiták voltak. A föntebbiek alapján nem gondoljuk, hogy H. helyesen jellemezte a Calazanzius-életeszményt, s még kcvésbbé hisszük azt, hogy Koppi ennek az életeszménynek a képviselője lett volna. Mi úgy látjuk, hogy túlságosan is átadta magát az aufklärizmus eszmeáramlatainak, melyek nemcsak a calazanziusi, de még az átlagkatolikus világnézettel is szembefordultak. így pedig nehezen fogadható el a szerzőnek az az állítása, hogy Koppi életét „csak így, a Calazanzius-életeszmény és a felvilágosodás szellemébe ágyazva érthetjük meg". A mozgékony szellemű és mindenáron érvényesülni akaró Koppi fiatal korában a bölcselettel foglalkozott, de sajátos módon „a skolasztikát mint filozófiai irányt egyáltalán nem tanulmányozta. Az ókori gondolkozókról ugyanis kivétel nélkül mindig az újkor filozófusaira ugrott át". A skolasztikusokon kívül azonban „Platónt . . . Deseartest, a tisztán az észre építő filozófusokat" is elveti az a Koppi. aki pedig H. szerint „mindegyik rendszerből átveszi azt, ami jó". 35 éves korában elnyerte Koppi a kassai akadémia történeti tanszékét s az időtől fogva történettel foglalkozott. A jezsuiták szorgalmas anyaggyűjtése és feldolgozása helyett ő inkább politikai eszméi terjesztésére törekedett . Bizonyára nem annyira tudományos eredményei, hanem politikai megbízhatósága miatt kapta meg II. Józseftől 1784-ben azt a pesti katedrát, тэ1у Katona István elbocsájtása következtében üresedett meg. Koppi itt is hű maradt „ekletikus" módszeréhez: II. József életében az állami abszolútizmust, halála után viszont a népfelség elvét hirdette írásaiban és előadásaiban, mígcsak 1795-ben el nem bocsájtották állásából. Majláth, az ügyet referáló tárnokmester már akkor megállapította róla, hogy „piarista lelkész létére nagyon világias irányzatú",-— H. azonban csak annyit hajlandó mondani, „hogy a barokk világszemlélet, mely a világ folyását és értékelését csak a dogmák és a vallás szempontjából nézte, nála nem talált kielégítő értéket". Koppi nem vallotta a barokk világnézetet,