Századok – 1943

Ismertetések - Forsthoff; Ernst: Deutsche Ferfassungsgeschichte der Neuzeit. Ism.: Bónis György 256

TÖRTÉNETI IRODALOM 257 1940); végül Claudius Frhr. v. Schwerin tankönyve, a „kis Brunner" folytatása is megadja az újkori alkotmányra vonatkozó legszükségesebb tudnivalókat (Grundzüge der deutschen Rechtsgeschichte 2. Aufl. München u. Leipzig 1941.) A szerző mégis újabb tankönyvvel lép a nyilvánosság elé s válalkozását új szempontokkal indokolja. Nem feltételezi az érdeklődést, mondja, hanem azt éppen fel akarja kelteni azáltal, hogy a puszta alkotmánytörténeti tényeket a kor szellemi áramlatainak sodrába állítja. így reméli, hogy az olvasónak plasztikusabb képet tud nyújtani az egyes alkotmányos korszakokról, mintha csak a száraz anyagot adná elő. A célkitűzésnek a mű tagolása is megfelel. Három szakaszra oszlik: a középkor végétől a vesztfáliai békéig; az abszolutizmus kora; a nemzeti állani kora. Az utóbbi szakaszon belül az 1848-i forradalomig lezajlott alkotmányos harcok, a forradalom eseményei és a második birodalom alapításáig terjedő mozgalmak kapnak részletesebb tárgyalást, míg az 1871-től napjainkig életbelépett alkotmányokat — a jogi tanulmányok rendjére tekintettel -—- csak átfutóan ismerteti a szerző. Minden szakaszon belül behatóan foglalkozik a politikai és társadalmi helyzettel, továbbá a szellemi áramlatokkal, hogy az alkotmányos változásokat a kor mozgalmaiból magyarázza meg. Ezt a célkitűzést általában helyesléssel kell fogadnunk, a megvalósítás során azonban az lesz az eredménye, hogy a közjog történetének egyes kérdései elhomályosulnak az időrendi tárgyalás során. A jogonkívüli tényezők ismertetését más írók sem hanyagolták el (Schwerin, Zycha), viszont ők a történelmi megalapozás után teljes figyelemmel fordultak az alkotmányos élet egyes problémái felé (pl. császári hatalom, birodalmi szervezet, rendiség, tartományi szervezés, vidéki igazgatás, városok stb.). F.-nál egy-egy problémára csak fáradságos kereséssel kaphatunk választ, ha ugyan a szerző megemlékezik róla, s inkább az az érzésünk, hogy folyamatos történeti elbeszélést olvasunk, különös tekintettel az alkotmánytörténetre. A fiatal jogász memóriáját is inkább terheli a szellemtör téneti beállítás, mintsem munkáját könnyítené. A helyes célkitűzést tehát valamilyen más módon kellené megvalósítani, talán nagyobb figyelemmel a közjogi rendszer tagozódására. Részleteiben nagyon sok érdekeset nyújt a munka, az újkor első századainak vallási villongásaitól a háború előtti „kryptoparlamentarizmusig". Az osztrák fejlődéssel kapcsolatban többször találkozunk magyar vonatkozásokkal, is. F. álláspontja általában korrekt, bár a tényleges erőviszonyok alapján Magyarországot is a Habsburg-monarchia részeként említi. Ha a közigazgatás megszervezésével, vagy a XIX. század mozgalmaival kapcsolatban (81—83, 174—176. 1.) érthető is hazánknak az örökös tartományokkal együtt való tárgyalása, már kevésbbé világos, miért kell a bécsi kongresszus után létrejött Bundból kimaradt országok között Magyarországot, Erdélyt, Horvát-Szlavón- és l)almátországot külön megemlíteni, vagy a határozásra jogosult 1848-i országgyűlés végzeményeit „önhatalmúaknak" nevezni Századok 1043, IV—VI. 17