Századok – 1943
Ismertetések - I. Tóth Zoltán: A román nemzettudat kialakulása a moldvai és havasaljai krónikairodalomban. Ism.: Elekes Lajos 251
240 TÖRTÉNETI IRODALOM módszeres példát ad a román történetírásban nagyon gyakori, hibásan felállított s idővel, sokrétű viták során, csaknem teljes felismerhetetlenségig bonyolódott elméletek felfejtésére; végül T. az újkori román szellemtörténet egyik alapvetően fontos kérdését, az egységes román nemzettudat kialakulásának vajdasági előzményeit vizsgálja. Három részletkérdés, amelynek megoldásához részletekbe nyúló, alapos kutatás, széleskörű szakismeret szükséges; a tény, hogy egy magyar kiadványban ilyenfajta célkitűzésű tanulmányok jelenhetnek meg, már önmagában is világosan mutatja az örvendetes igazságot: az utolsó évek erőfeszítései, amelyeket tudományos világunk a szomszédnépek megismerésére fordított, román viszonylatban kétségbevonhatatlan eredménnyel jártak. Egész kis gárda alakult fiatal tudósokból, akik mesterségük teljes fegyverzetében, biztos kézzel s nemritkán a hivatott román szakembereket is megszégyenítő eredményességgel nyúlnak keleti szomszédaink történetének legkülönbözőbb kérdéseihez. A szóbanforgó három cikk a termés javához tartozik: a tárgy megválasztásánál s a kidolgozás egyénenként különböző értékénél — G. széles anyagismereten alapuló virtuóz biztonságánál, Gy. mintaszerű módszeres alaposságánál, T. szellemes okfejtésénél — fogva egyaránt kiemelkedő érdeklődésre tarthatnak számot. Kétségtelen, hogy a Magyarországon folyó román történelmi kutatásra, s egyúttal az egész román történettudomány fejlődésére nézve nyereséget jelentenek, noha ezzel a véleményünkkel a mai román szakemberek jórésze aligha fog egyetérteni. G. cikke voltaképen E. Gamillscheg berlini egyetemi tanár két tanulmányának bírálata. Jelentősége a kérdésben rejlik, amelyet tárgyal. Gamillscheg az egyik legkiemelkedőbb egyéniség azok közt a német tudósok közt, akik magukévá tették az ú. n. dákoromán kontinuitás elméletét, s ezenfelül maga is több tanulmányt szentelt arra, hogy megtámogassa ennek a düledező épületnek egyik-másik különösen bizonytalan pontját. Román részen tudvalevőleg ragaszkodnak ahhoz az elképzeléshez, hogy a románság ősei Erdély, illetőleg a trianoni Nagyrománia területén alakultak ki a dák őslakosságnak s a római gyarmatosoknak érintkezéséből, s ott éltek Traianus idejétől egészen napjainkig. Ezzel szemben nyomós érvek szólnak a mellett, hogy nem ott, hanem a Balkánfélszigeten, az albán nyelvterület tőszomszédságában keletkeztek s mai hazájukba csak későn, a középkor vége felé kerültek. Ennek a nehézségnek áthidalására találták ki román részen azt a különben teljesen alaptalan s önmagában is valószerűtlen elméletet, hogy a román nép kialakulása más népektől merőben elütően nem egy körülhatárolható, kisebb tájon, hanem egy óriási földdarabon, egységesen ment végbe s ilyenformán azt az egész területet,, amelyen dákok, illetőleg velük rokon trákok éltek, román őshazaként kell kezelni. A hivatalos román történetírás és vele a közvélemény jórésze ma is ezt vallja, noha á józanabb szakemberek már rájöttek, hogy ennek a túlméretezett őshazának tana teljesen tarthatatlan. Az ilyenek máskép akarják megoldani a románság eredetének problémáját: kisebb magot, vagy magokat
