Századok – 1943
Tanulmányok - SZILÁGIY LORÁND: Összehasonlító írástörténet 228
ossz ЮНА SON LÍ TÓ ÍRASTÖRTÉNET 233 oklevelével. Míg azonban a fentebb idézett lengyel és svéd példáknál — amint azt egyébként később is megfigyelhetjük — mindig van egy kis finomsági eltérés az ideálul szolgáló francia oklevelektől: szinte az összetévesztésig egyformán fejlett viszonyokat mutat az a francia-magyar oklevélpár. mely e csoportot lezárja: a bellmonti gróf 1177. évi oklevele és III. Béla magyar király oklevele, véletlenül éppen ugyanezen évből. Ez utóbbi, ahogy a közölt facsimilerészletből is kivehető, az az oklevél, amellyel III. Béla írásba foglalta Caba magyar főúr végrendeletét a pannonhalmi apátság javára. Ez ama kevés számú oklevelünk közé tartozik, amelynek íróját is ismerjük: Per manus Pmdi prepositi et eiusdem regalis notarii present! seripto confirmation est et sigillo regali roboratum. (Krit. jegyz. 128. sz.) H. megállapítása tehát, III. Béla ezen oklevelének francia kapcsolatairól, újabb értékes adalékot nyújt III. Béla nótáriusainak francia iskolázottságáról. Sőt, ha tekintetbe vesszük — amiről később szó lesz —, hogy ez a Paulus később erdélyi püspök lett, középkori egyháztörténetünk is nyert ezzel az érdekes adattal. Amikor ez a díszes, merev írás ezen befejező stádiumait mutatja, közben már keletkezőben van egy új írás, amelynek a története képezi H. munkájának tulaj donképen i tárgyát. Ez az új írás nem más, mint az, amit teljesen kiforrott formájában mint gótikus írást szoktunk megjelölni. Ennek a fejlődésnek hátterében rendkívül sok erő állott, amelyek között alig lehet elsőbbséget felállítani. Szociológiai és pszichikai oka kétségtelenül a vágy volt egy, az eddiginél gyorsabb és több célra használható írás után, technikai oka pedig az íráshoz használt nádtoll készítésének egy új módja, a tollnak ferdén való vágása, ami lehetővé tette a tollnak gyorsabb kezelését, s ugyanakkor a betűknek új formáit eredményezte, amelyeknél a vékonyabb és vastagabb vonalak ellentéte jobban kidomborodott, mint a régebbi (románstílusú) írásban s a betűk szögletesek lettek, apró vonalakra estek széjjel. Az említett szociológiai és lélektani tényezőket H. konkréten is megállapítja, amikor rámutat arra, hogy éppen ebben a korban, a XII. század közepe táján szerveződnek meg végleges formájukban az egyetemek, s hogy az írástudás elnyerése ebben a korban társadalmi szükségletté lesz. Ez egyetemeken tanuló egyéneknek elsősorban saját céljaikra (előadási füzetek jegyzésére, tankönyvek másolására) volt közvetlen szükségletük egy olyan írás, amellyel gyorsan lehetett jegyezni, de ugyanekkor olvashatóan is, a társaik által is hozzáférhetően. S ez az írás nemesítve, szublimálod va lesz azután az oklevelek írása két századon át, amely időt H. mint a ,,mesterírások korát" jelöli meg. Ez az új, könnyebb, de ugyanakkor még mindig energikus és fegyelmezett írás a XII. század közepe táján lesz észrevehetővé. (Ez első korszakára a gót felé mutató írásnak v. ö. Hajnal: írástörténet, 109—122. 1.) Kiindulópontja ennek is — éppúgy, mint egykor a karoling-írásnak — Franciaország, de alig néhány évnyi különbséggel már az egész latin nyelvű Európában találkozunk vele. A H. által közölt példák közül a legkorábbiak francia földön