Századok – 1943
Ismertetések - Török Jenő: A katolikus autonomiai mozgalom 1848–1871. Ism.: Párdányi Miklós 132
132 SZEMLK tudós munkásának mutatkozott, most két — egykor a Partiumhoz tartozó, a mai magyar-román nyelvhatáron fekvő -— község, Érendréd és Érdengeleg anyakönyvi adatainak, valamint a népszámlálások anyagának felhasználásával akar felelni arra a kérdésre, hogy a nyelvhatáron élő magyar családnevű lakosság erőszakos asszimiláció következtében vallj a-e magát ma románnak. Gondos vizsgálódásainak eredményeképen megállapítja, hogy a XVIII. sz. harmadik harmada óta, amióta az egyházi anyakönyvek megvannak, asszimilációról, elrománosodásról beszélni nem lehet. A mai magyar nevű, de román nemzetiségű görög katolikus lakosság megállapíthatóan már száz-százötven év előtt is mai családnevét viselte, aminthogy másvallásúak összoházasodása révén is elenyészően csekély az eltolódás egyes családok nemzetiségi hovatartozásában. Arra a kérdésre, hogy milyen oka lehet az érmelléki magyarság visszaszorulásának, ha nem az asszimiláció, az elrománosodás, M. a feleletet a két nép szaporodási statisztikájának összevetéséből adja meg. Az anyakönyvekből megállapítható, hogy 185(1 táján a magyar lakosságnál a házasságok és születések száma előbb megáll, majd hanyatlani kezd. A görög katolikus románoknál viszont nem csökken a gyermekek száma, így a századfordulón a románság már abszolút számokban is eléri a magyarokat, azután pedig rohamosan túlszárnyalja. M. alapos tanulmánya értékes szempontokat szolgáltat a magyar ós román lakosság számarányának eltolódásához, nagyobb területen és más vidékeken is. Megoldatlan kérdés még, hogy a román lakosság honnan vette magyar családnevét; erre az anyakönyvek feleletet nem adnak, ez csak a román betelepülés körülményeinek vizsgálata alapján lesz tisztázható. Tóth László (Szeged) Török Jenő: A katolikus autonómia-mozgalom 1848—1871. Adalékok a magyar liberális-katolicizmus történetéhez. (Palaestra Calasanctiana, 33. sz.) Budapest 1941. 8° 360 1. — Már maga a tárgyválasztás is a történeti tények helyes értékelésére mutat. Valóban, a XIX. századi magyar katolikus egyház életének legdöntőbb évei, legjelentősebb történései elevenednek fel ebben a széles perspektívát és aprólékos részletezést szerencsés kézzel egyesítő munkában. Bár a polgári házasság körüli századvégi egybázpolitikai harcok talán mélyebb megrázkódtatással jártak, azokban egy egységes egyházi álláspont mérte össze erejét a laikus állam híveivel. Az autonómia ügyében a kiegyezés idején folyt viták azonban magán az egyház kebelén belül is súlyos lelki krízist jelentettek, benső lelkiismereti harcot olyanok között, akik az egyháznak egyaránt hű fiai kívántak lenni. Az egyház lényegbevágó szervezetének a változó, fejlődő koreszmével való kiegyezése körül folyik a harc, amely éles vonásokban tárja elénk az egész század katolicizmusának szellemi keresztmetszetét. A katolicizmus államvallás-jellegének megszűnésével égetővé vált az államhoz való viszonyának kérdése. Eddig az egyházi ügyek jelentékeny része állami hatóságok útján nyert elintézést, a főpapi méltóságok betöltését a főkegyúri jog a király személyének biztosította. De a katolikus egyház államvallás volt s az állam pártolását élvezte. Az 1848-as események és a felelős minisztérium megalakulása után a királyi intézkedések miniszteri ellenjegyzése és az egyházi ügyeknek a minisztérium útján való intézése annyit jelent, hogy az egyház egy felekezetileg közömbös államhatalom gyámkodása alá kerül. Holott az 1848 : XX. tc. a hitfelekezetek között egyenlőséget állapít meg s így a katolikus egyházat is megilletné az az önkormányzat, amellyel a többi vallás rendelkezik. A liberális átalakulás korában
