Századok – 1943

Ismertetések - Bónis György: Magyar jog–székely jog. Ism.: Degré Alajos 108

TÖRTÉNETI IRODALOM 111 arányban, de csak akkor, ha a leányt nem házasították ki az atyai vagyonból. Valószínűleg ez a magyarázata az Angyalosi — Nyujtódi perben hozott, Б. által érthetetlennek talált vajdai és nádori ítéletnek is (83. 1. 252. jegyzet). A perbeli adatokból kitűnik ugyanis, hogy a peres jószágokat már idegen családbeliek régebben elfoglalták, azokból .tehát a fivér bajosan házasíthatta ki nővérét. A fiúleányság eredete kérdésében B. felveti azt a lehetőséget, hogy talán a XII. században általános szokás lehetett Magyarországon fiúleszármazók hiányában a leányok öröklése, és ezt a szokást tartották fenn a székelyek. Valószínűbbnek tartja azonban, hogy a székely lófőség a jog (tisztségviselésre való képesség) mellett terhet is jelentett, a lovon való katonai szolgálatot. Elképzelhető tehát, hogy ha nem volt fiú, aki az atya lovas szolgálatát átvállalja, a lovas szolgálat servitiumával terhelt föld -— úgy mint a szepesi lándzsásoknál és a jászoknál — átszállt a vőre, vagy leányági unokára. Közrejátszhatott B. szerint az is, hogy a lófőséggel járó társadalmi tekintély elveszett volna fiúörökös hiányában, hisz a székely a fiúgyermek hiányán királyi kegyelemből való fiúsítással sem segíthetett. A székelyföldi okleveles gyakorlat megindulásakor a fiúleányság lényegileg kialakultan jelenik már meg. Az eredet kérdésében tehát feltevésekre vagyunk utalva. B. elmélete érdekes, szellemes, de mégiscsak feltevéseken alapul, amelyeknek — mint minden feltevésnek — könnyen sebezhető pontjai is vannak, így B. maga is elismeri, hogy a székelység hadi kötelezettségét sohasem kapcsolták földbirtokhoz, csupán felteszi azt (valószínűleg helyesen), hogy a lovas szolgálat földbirtokhoz fűződött. De a magyar nemesség hadi kötelezettsége a XIII. század közepe óta általában földbirtokhoz kapcsolódott, ha tehát a cél az lett volna, hogy a hadi szolgálat servitiumával terhelt föld fiúk hiányában a vőre illetve a leányági unokára szálljon át, ennek a magyar nemesi magánjogban is meg kellett volna valósulnia. Ilyen elvi szabály pedig az általános nemesi magánjogban tudtunkkal sohasem érvényesült. Nem szabad a székely fiúleánysággal párhuzamba állítani a magyar királyi kegyelemmel való fiúsítást sem. A magyar fiúsítás ugyanis királyi adománynak számító kegyelmi tény volt — mint ezt B. is leszögezi; ezzel a király háramlási jogának érvényesítéséről mondott le. Ha az örökhagyónak az ősi birtokban érdekelt férfiági fiúörökösei voltak, ezek kezéről nem lehetett a birtokot fiúsítással elütni, mert az csupán a királyra háramlás ellen biztosította a vagyont (ld. erről Holub dolgozatát a Klebelsberg Emlékkönyvben). Ilyen fiúsításra pedig a székelynek nem volt szüksége, hisz a székely örökségben királyi jog nem rejlett, így a királyra való háramlás nem fenyegette. A fiúleányság lényege épp ellenkezőleg abban állt, hogy ha az örökhagyónak van is a székelyörökség öröklésére jogosult fitestvére, őt megelőzően — fiú hiányában — az örökhagyó leánya örökölt. A magyar fiúsítás hathatott a már kialakult székely fiúleányság elnevezése