Századok – 1943

Tanulmányok - BOTÁR IMRE: Szolnok agrártörténete a XIX. században 78

98 BOTÁH IMKK telkesek 7 — 8 hold szántót kaptak, a féltelkesek 15—17 holdat, a néhány egésztelkes 28—30 holdat. (Ekkor már mindössze 17 egésztelkes vagy annál módosabb gazda volt. 156 féltelkes és 330 negyedtelkes.) Ezenkívül 1007 zsellér is kapott földet, ezren 600 holdat! — tehát egyre-egyre csupán számba nem jövő parcellácska jutott. A legelő már nem tartozott a telekállományhoz, az erdővel együtt csak kiegészítő vagy járulékos elemnek számított, s így ebből nem kapták meg a törvényszabta minimumot sem. Az 1836: VI. tc. 3. §-a azt mondta, hogy a jobbágyoknak elegendő legelőt kell adni, egy telekre 4—22 hold essék. Szolnokon azonban az összes legelő 287 hold volt s így egy telekre 2 (kettő) hold sem esett. A XVIII. században még belátták ezt a hiányt, hogy sem legelőjük, sem erdejük nincs, s ezek pótlására adták nekik Alcsi és Szentiván pusztákat minimális bérért. Most azonban egyszerűen rájuk bízták, éljenek meg, ahogy tudnak. A tagosításnak az az előnye megvolt, hogy a gazdák birtokukat könnyebben kezelhették, mint addig a szanaszét fekvő darabokat, s oda most már tanyát is építhettek. Mint Erdei Ferenc megállapította, a tanyarendszer első korszakában Szolnok népe éppen olyan tanyás társadalom volt, mint a többi agrárvárosoké, csak később, különleges forgalmi helye s ennek következtében kifejlett kereskedelme és ipara révén alakult át iparforgalmi várossá.1 ,,A Tisza jobb partján két műút fut sugarasan a városba, ugyanúgy három vasút és ezek között a közlekedési vonalak közt párhuzamos tanyadűlők követik egymást." Hozzáteszem, hogy a Tisza balpartján nem fejlődhetett ki a tanyarendszer, mert ott nagybirtok volt, azt nem a szolnoki gazdák művelték. Alcsi területén pedig csak akkor jöttek létre tanyák, midőn azt 1880-ban örök tulajdonul megszerezték maguknak a szolnokiak. Egyelőre — a 60-as, 70-es években — a szolnoki gazdák számára más megoldás nem volt, mint hogy a szomszéd pusztákat kibérlik olyan áron, ahogyan adják nekik. Alcsi és Szentiván pusztákat, amelyekért másfélszázéven át évi 500 frt bért fizettek, a hetvenes években a hivatalos kimutatások szerint átlag évi 50.000 frt-ért vették bérbe, azaz százszoros áron!2 És most a város nem segíthette a lakosságot, mint a jobbágyidőkben, a különféle kasszákból. A város fuldoklott az adósságokban s a közönség a pótadók terhe alatt nyögött. 1 Erdei Ferenc: Magyar tanyák (Budapest 1942), 172. 1. — Továbbá: U. az: Magyar város (Budapest 1940), 63. és 81. 1. 2 O. L. Pénzügymin. 53.173/1880, 58.640/880, 58.645/880. sz.