Századok – 1943

Tanulmányok - BOTÁR IMRE: Szolnok agrártörténete a XIX. században 78

96 BOTÁH IMKK elégítette ki. Szolnoknak le kellett mondania Alcsiról és Szentivánról. Még azt sem ígérték meg neki, amit Kalmár megyefőnökhelyettes javasolt, t. i. hogy kedvezményes áron meg fogja kapni Alcsi bérletét. Hogy egy 13.000 lakosú, akkor még túlnyomólag földműves jellegű város mit csinál megfelelő legelő nélkül, azzal sem a pénzügyi hatóságok, sem az úrbéri törvényszék (amelynek elnöke is aláírta az egyességet) nem törődtek.1 Szolnok város kisgazdáinak közös legelőre feltétlen szükségük volt, mert állattenyésztést nem űzhettek csupán saját kis földjükre utalva. Egyéb terményeiktől ha akarták volna, sem vonhattak el annyit mesterséges kaszálókra, amennyi a föld megmunkálásához szükséges igásjószágot egymagában eltarthatta. Pedig éppen a kisembernek volt a legnagyobb szüksége arra, hogy az akkor még meglehetősen egyoldalú növénytermelés esetlegességeivel szemben az állattartás hasznával biztosítsa magát. Ehhez pedig Szolnok gazdáinak közössége számára csakis a kellő legelőterület adhatta meg a szilárd alapot.2

De túl ezen az elvi követelményen, a konkrét esetben is csak azt mondhatjuk, hogy ami Mária Terézia korában, 1771-ben jogos volt, azt Ferenc korának 1819-ben, a napoleoni háborúk után előtérbe került financiális szempontjai nem semmisíthették meg. Az 50-es években pedig a bürokratákra és jogászokra bízott földreform nem sikerülhetett. Földbirtokpolitikában nem lehet merev jogi paragrafusokkal dolgozni; ezért bizonyult alkalmatlannak a bírói testület a földbirtokreform végrehajtására, 1858-ban éppúgy, mint 1920-ban.3 Az egyességnek egy haszna azonban volt. Meg lehetett kezdeni a tagosítási munkálatokat, még pedig jobb feltételek között, mintha az úrbéri egyességet nem kötötték volnameg. 1 Kamarai It. Contractus et transact iones, XXI. к. 153. 1. Az egyesség szövege hasábosan német és magyar nyelven. A pénzügyigazgatóság átengedi a tulajdonképeni szolnoki határt a városnak (1. pont). Ellenben a városi közönség ünnepélyesen lemond minden lehető igényéről az időről-időre kötött szerződések alapján mindig csak haszonbérletképen bírt Alcsi ós Tenkeszentivány kincstári pusztákra, melyek a szolnoki határtól mindenkor különvált jószágtesteket s a magas kincstárt kétségtelenül s tulaj donképen illető allodiális birtokokat képeztek. Kötelezi magát a község a határnak saját költségén eszközlendő felméretésére, annak a telkesgazdák és házas zsellérek között leendő felosztására. Az uradalmi beltelkeknek jelen állapota épségben fenntartandó, úgyszintén a kincstári téglaégető kemence a hozzátartozó 8 holdnyi térséggel is a kincstáré marad. 3 V. ö. Buday L.: Agrárpolitika, 58. 1. 8 V. ö. Kerék Mihály: A magyar földkérdés (Budapest 1939), 207—212. 1.