Századok – 1942

Értekezések - SZIKLAY LÁSZLÓ: Egy felvidéki családi emlékkönyv a XIX. század elejéről. 65

84 SZIKLA V LÁSZLÓ hónapra, mint culogot 10 forint resolváltam, és ilyformán oly státusban, mint kapitányt, helyheztettem, mivel mondom, ezen fiam fére tévén az én atyai intéseimet, tanácsaimat, rossz életre adta magát és nemcsak sok adósságot, kit én egynéhányszor kifizettem, tett; de utoljára lopásra es vetemedett; amint is ellopván bizonyos Flux Károlytól, akit magához quartélyban béfogadta, feltörvén kufferét, 370 Rftot készpénzben, és 27 Rftot portékában 17-ik január, 1804. esztendőben infamiter cassiroztatott, és 4 esztendei rabságra ételtetett. de generálisától ő hercegségétől famíliánknak tekintetéirt három esztendő néki relaxáltatott. .. kijővén árestomból, ámbár jobbulását reménylettem, melyet szentül megígért, mégis mindjár Pozsonyban, ahol Szontagh kapitány öcsémnél rabságból kijővén, egy ideig tartózkodott, újra lopást tévén, emiétett Szontágh kapitány mint közkatonát Vukassovits magyar gyalog-regimenthez assentiroztatta, ahol strázsamesterségre avancsirozván, adjutáns adjunctusnak rendeltetett. de ott is valamit vétkezvén compániához mint strázsamester visszaköldetett, és így a maga rossz, viseletével nemcsak egész szerencséjét elrontotta, de famíliámnak és nékem is, nagy gyalázatot tett ós az én atyai szívemet annyira megkeserítette, hogy azólta soha állandó egészségem nincsen. Ámbár ugyan azután az 1809-ik esztendőben, kiütvén újra franciával a háború, alhadnagyságra avancsirozott, és én őtet az atyafiaknak, de főképen kedves Imre bátyám consiliariusnak interpositiójára atyai kegyelmemben oly conditióval visszavettem, és néki az előbbeni vétkeket megengedtem, hogy hírem és engedelmem nélkől a hadi életet elhadni ós quietálni ne merészeljen; de ő fére tévén az én atyai kegyességemet, és parancsolatomat, nem csak hírem és engedelmem nélkől simpliciter quietált, hanem azon felől meg is házasodott, és csak akkor tudtomra adta, mikor már öszveesküdt feleségével, következésképen engem újra annyira megszomorított, és megbántotta, hogy szívemre vévén ezen gaz cselekedeteit és megbetegedtem, és oly súlyos betegségben estem, hogy kevésben mult, hogy életemtől meg nem foszttattam, sőt, most sem szűnek engemet mindenképen keseríteni és megbántani." E sorok a család XIX. század elején élt tagjainak lelkületéről is pontos képet nyújtanak: érdekes kettősség, érdekes ellentétek lappanganak e lelkület mélyén. Egyfelől az a mély vallásosság ötlik szemünkbe, melyről a már sokszor emlegetett protestáns hagyományokkal kapcsolatban megemlékeztünk. Ügy érezzük, hogy a végrendelet bevezető szavai nem a konvenciók frázisai csupán, hanem mélyen átérzett vallomásnak számíthatnak, a reformkor nemességének áldozatkészsége, hatalmas önfeláldozása ilyen fennkölt, nemes érzületből származhatott. Másfelől azonban a család más tagjainak a züllöttsége olyan nagy, hogy megrendíti az olvasót. Pongrácz Máté, az ,,első nemzedék" feje. a XVII. században a törökkel hadakozott, Imre és János nagyapja, az említett züllött fiú dédszülője, Thököly harcaiban vett részt : — a XVIII. század első kétharmadának „nyugalmas" évei a Pongrácz-családban is azokkal a következményekkel jártak, mint általában az egész nemzet életében. A tétlenségre kárhoztatott közéletben elharapódzó léhaság