Századok – 1942
Értekezések - SZIKLAY LÁSZLÓ: Egy felvidéki családi emlékkönyv a XIX. század elejéről. 65
70 SZIKLA V LÁSZLÓ hagyományaiban gyökeredzik. Sőt! A családi feljegyzések nyelvi szempontból nagyon is vegyesek, a szlovák és a magyar nyelv itt-ott érdekesen keveredik egymással. E keveredés szemléltetésére ide iktatunk ugyanannak a nemzedéknek a föl jegyzései bői két egymásután következő mondatot: ,.Anno 1706 meghalt szerelmes drága asszonyom anyám. Gradeczi Stansitli Horváth Anna. néhai Pongrácz Péter atyám uramnak özvegye." S rögtön utána a feleség följegyzése férje haláláról: ..Anno 1725 die 15 februarii okole sedmej hodine ranej povolal mily pán Buli rriého uprimného tovariss . . ." Nyilvánvaló, hogy a két nyelv egyforma mértékben, egyaránt a család vulgáris-, illetőleg anyanyelve volt. Érdekes az is. hogy az első két ősnek, Pongrácz Máténak1 és Péternek2 a följegyzései (1571 — 1657) tiszta szlovák nyelven szólnak, az unoka. Boldizsár3 már vegyesen használja a magyart és a szlovákot (mint ahogyan az előbb be is mutattuk), Márton, Boldizsár fia4 jegyzetei szintén vegyes nyelvezetűek (1698—1750), míg a krónikában szereplő utolsó családtag, a tulajdonos, Imre, már csak magyarul ír. Fokozatos haladás van tehát a tiszta szlováknyelvűségből a tiszta magyarnyelvűség felé. Világos már e vázlatos fejtegetésből is, hogy ez a fejlődés nem összeütközések, válságok, nem a két nyelv, illetőleg kultúra harcának az eredménye. Ha az volna. Imre. a magyar nemzeti gondolat hordozója, semmi esetre sem másolta volna le őseinek szlováknyelvű följegyzéseit a maguk eredeti mivoltában s az átmenet idejében a családnak ugyanazon tagja nem írt volna egyszerre a két nyelven. A rendi Magyarország öntudata nem ösmerte az itt élő nemzetiségeknek különbségeit, még kevésbbé politikai ellentéteit, ezeknek a krónika íróinak idejében még nyomuk sincs. Az kétségtelen, hogy minél jobban közeledünk a XIX. század felé, a bizalmas följegyzések ben a magyarnyelvűség annál uralkodóbbá válik s már a XVIII. század második felében csak magyarnyelvű följegyzésekkel találkozunk. A hungarusöntudat átalakult nemzeti öntudattá; ezt a kötetnek egyetlen közérdekű nem-latin és nem-német nyelven írt közleménye: az Akadémiáról szóló följegyzése is bizonyítja: 1 Lehoczky szerint 1621—34 táján hajnácskői kapitány. Nagy Iván, i. m. IX. 436. 1. 2 ,, . . . 1680-ban Liptó-vármegye alispánságát viselte . . Uo. 3 ,, . . . ki katonai pályára adta magát, 1724-ben mint kapitány említtetik.'' Uo. 4 A családfa következő őse, öt gyermeke volt. Uo.
