Századok – 1942

Szemle - Szekfű Gyula (szerk.): A magyarság és a szlávok. Ism.: Fekete Nagy Antal. 480

480 SZEMLE csaival. Egy helyt figyelmezteti olvasóit, hogy ha valaki nem érzi magát hivatottnak a történeti feldolgozásra, még mindig igen hasznos munkát végezhet, ha monográfia helyett csupán adattárt készít, mert ,,sokkal hasznosabb egy okosan összeállított adattár, mint egy elhibázott feldolgozás". Nagyon helyes megjegyzés, de adós marad azzal, hogy megmagyarázza, milyen is legyen az az adattár és hogyan állítsa azt össze a plébános; Révész Imre is ugyanezt hangsúlyozta már egy régebbi cikkében (Igazság és Élet 1936, 90—91. 1.) ós megismételte ezt V. e könyvéről írt elismerő bírálatában is (Protestáns Szemle 1942), kifejtve, hogy az okleveles és kéziratos anyag rendbentartása és megmentése is „valódi szolgálat a tudománynak", és egyben gyakorlati tanácsokat is ad ezeknek a kiadására. Nem szeretnők, ha helytelen képet adna ez ismertetés végső eredményéről az, hogy a kifogások terjedelmesebb helyet foglalnak el benne, mint az elismerés szavai. A bíráló is azt óhajtaná, hogy minél erősebb visszhangja támadjon ennek az áldozatos munkával készült úttörő és becses tanulmánynak, mert bizton hiszi, hogy nemcsak plébániatörténetírásunk, hanem falutörténetünk irodalma is nagy fellendülést várhat tőle; de attól fél, hogy a gyakorlati szempontoknak némi háttérbeszoi ulása miatt nem lesz meg az a hatása, amit megérdemelne és kívánatos is volna. Reméljük azonban, hogy hamarosan újabb kiadására is sor kerül, s akkor egyes részeit a gyakorlati követelményeknek megfelelően átdolgozhatja a szerző. Holub József (Pécs). Szekfű Gyula (szerk.): A magyarság és a szlávok. írta: Divéky Adorján, Fügedi Erik, Oogolák Lajos, Gunda Béla, Hadrovics László, Kniezsa István, Lukinich Imre, Thirn József, Trócsányi Zoltán, Zsirai Miklós. Budapest 1942. Egyetemi Magyarságtudományi Intézet és Franklin Társ. 8° 279 1. — A magyarság és a szlávság érintkezései és később állandóvá vált kapcsolatai, mint a legújabb kievi ásatások folyamán feltárt magyar sírok is bizonyítják, másfél évezredes múltra vezethetők vissza. Ennek ellenére a szláv kapcsolatok tisztázása nyelvi, irodalmi, politikai és néprajzi vonatkozásban sokáig elhanyagolt kérdés volt. Régebbi történeti irodalmunk a magyarországi szláv vonatkozásokat erősen tekintetbe vette, sőt, miht Borovszky is, tudománytalan eszközökkel úgyszólván mindent a szlávból magyarázott, figyelme azonban csekély kivétellel csak a nyelvi vonatkozásokra terjedt ki. Melich János nyelvészeti kutatásai következtében a szempontok mindinkább tágultak ós iskolája, főleg Kniezsa István munkásságán keresztül, a nyelvészeti úton elért eredményeket hasznosan értékesítette a település-, gazdaság- és művelődéstörténeti vonatkotzásokban is. A külföldi és hazai irodalom által a szlávság általános örténetét és magyar kapcsolatait illető eredményeket és fontosabb tudnivalókat rendszerezte a Magyarságtudományi Intézet a mult év tavaszán tartott előadássorozatában, melyet a fenti címen adott közre. A közölt dolgozatok két nagy csoportra oszlanak. Az egyik a szlávság nyelvi és faji eredetét és szétágazását, a magyarsággal erősebb kapcsolatban lévő szlávság történetét és magyar vonatkozásait, a másik csoport a magyar-szláv érintkezés és kölcsönös hatás nyelvi, irodalmi, művelődési és néprajzi kapcsolatait tárgyalja. Az egyes dolgozatok szerzői többnyire az általuk ismertetett kérdések legkiválóbb szakértői és nagy irodalmi múlttal bíró kutatói, így összefoglalásaikban sokszor egészen új eredményeket adnak. Különösen kitűnik e tekintetben a kötet bevezető tanulmánya, Kniezsa István-