Századok – 1942

Értekezések - DOMANOVSZKY SÁNDOR: Emlékezés gróf Klebelsberg Kunó elnökségére. 384

KMF.KKKZRS (ÍROK KI.KBKISBKBO К Г/NTÓ К I. Nn KS KG К К К ЗЙЙ Történelmi Életrajzok jelentették. Erre a kiadványra már 1911 előtt is ráfizetett a Társulat. Akkor e kiadvány népszerűsítő jellege miatt a Társulat vállalta az áldozatot, amely évi másfélezer korona körül mozgott. A népszerűsítés azonban csak törekvés volt az Életrajzoknál, amely nehézkes, túlméretezett munkákat adott a közönség kezébe — többnyire írók életrajzait — sok aprólékos adatta', ami a részletkutatásnak értékes volt, de nem illett gazdagon illusztrált, díszes, a közönségnek szánt kötetekbe. 1918-ban a bevétel már csak 6100 К volt, a ráfizetés meghaladta a 18.000 K-t, az 1919—20. évek kiadványáért pedig 3563 К folyt be, 34.626 К 90 fillér ráfizetés mellett. Ezt a kiadványt is el kellett tehát ejteni, egyelőre ideiglenesen, de föltámasztására többé nem került sor. Fájdalmasabb volt, hogy a Századok terjedelmét is felére kellett redukálni, úgy hogy hosszú éveken át két évfolyamot egyesítettünk egy kötetben. Ezzel meg volt mentve az alacsony tagdíj és az 1921. évi zárószámadás mégis ismét egyensúlyba került. A létfönntartás tehát biztosítottnak látszott és azontúl más kérdések is szőnyegre kerülhettek. A legsürgősebb nemcsak az Űjabbkori Források, hanem az egész magyar történettudomány szempontjából az a fordulat volt, amely az összeondás kapcsán az osztrák köztársaság levéltári politikájában következett be azzal, hogy a levéltári anyagot 1894 végéig a kutatók részére fölszabadították s az addig titkosként kezelt iratok is hozzáférhetők lettek. Magyarországra nézve tehát igen fontos volt, hogy betekintést nyerjen például az államtanács vagy a császári kabinet kötegeibe és sok más addig elzárt sorozatba. A megoldás pedig annál sürgősebb volt, mert kalandor dilettánsok vetették magukat az anyagra, akik. szenzációt hajhászva, néhány csattanó irat közlésével iparkodtak a kínálkozó hasznot lefölözni, de ezzel a rendszeres kutatás és publikálás lehetőségeit rontották. Megoldandó volt azonkívül a kutatás financiális része. Rendszeres kutatás hónapokig tartó munkát kívánt meg. Erre historikusaink többnyire a szabadságot sem kapták meg, de a hosszú fentlakás költségeit sem bírták. A bécsi levéltárak anyagában tehát jórészt csak az ottani levéltárakban alkalmazott tudósaink dolgozhattak. Klebelsberg korábbi bécsi látogatásakor már fölmerült az a terv, hogy valami módon egy kis intézetet kellene szervezni, amelyben váltakozva állandóan néhány másoló és kutató tartózkodhatnék. 1920 elején arról értesítettek bécsi kollégáink, hogy a közös vagyon fölszámolására kiküldött magyar bizottság a magyar gárdapalotában kapott helyiségeket és