Századok – 1942

Értekezések - DOMANOVSZKY SÁNDOR: Emlékezés gróf Klebelsberg Kunó elnökségére. 384

388 DOMANOVSZKY 8ÁNDOB láthatnak el sikeresen." Siót emelt az ifjúság tanulmányainak zavartalan biztosítása és főkép tudományos továbbképzése érdekében. Néhány szóban benne volt már ebben a beszédben az ösztöndíjügy, a külföldi kollégiumok alapítása — a történettudomány szempontjából különösen Konstantinápoly, Róma és Bécs jelentőségének hangsúlyozásával — és egy belföldi történeti intézet gondolata ,,a történelem segédtudományainak és a történeti kutatás módszerének teljes és gyakorlati elsajátítására." E közben hangzott el az az azóta sokat idézett mondása: „Aki népoktatást szervez, az szórja bőven a művelődés magvát a nép széles rétegeinek televény földjébe, mint a magyar magvető. Aki tudósnevelés körül törődik, az legyen orchideakertész, foglalkozzék minden cseréppel külön-külön." Ez utóbbi téren az egyetemi segédszemélyzet ügyének máig is megoldatlan rendezésétől várta az eredményt. „Hozza meg az eljövendő béke a kulturális javak legnagyobbikának, a magyar tudományosságnak a várva várt általános föllendülést." Ezekkel a szavakkal zárta be beszédét, hangoztatva, hogy túlságos jelentőséget tulajdonítunk a politikának: „Ne a politizálás, hanem a közegészségügyi, kulturális, tudományos és irodalmi, közgazdasági és szociálpolitikai alkotás legyen az új nemzedék eszménye." Ebbe a kultúrpolitikai perspektívába beállítva jelölte meg az utit, amelyen a Történelmi Társulatot vezetni kívánta. „Társadalmunk szintje lassan és fokozatosan emelkedik — mondotta — s nem jól tenné a tudomány, ha a történelem iránt érdeklődő, de még fejletlen közönséget a dilettantizmusnak szolgáltatná ki." E részben a jelentéktelen részletekbe való elmerültstől, a túlságos specializálódás egyoldalúságaitól félt. A XX. század szintetikus szelleme nevében az apró-cseprő melléktémákról a sarkalatosakra irányította a figyelmet. Nagy tisztelettel a XVIII. s: ázad másoló-gyűjtő tudósai iránt, ő is az anyagpublikációt tartotta a társulati tevékenység sarkpontjának, de ebben is a lényegesre akarta összepontosítani az erőket. Sajnálattal állapította meg, hogy mennyire nélkülözzük „a modern kort közvetlenül megelőző időnek, Buda 1686-i visszafoglalásától az 1848-i szabadságharcis eltelt korszaknak emlékét." О О E kor közjogi, kulturális és közgazdasági törekvéseiben mai közéletünk közvetlen előzményeit tűzte ki föltárandónak, amelyek nélkül viszonyaink és intézményeink iga; án meg sem érthetők. Rámutatott Kollonich Einrichtungswerkjére, a nagy német telepítésekre, a neoacquistica commissio munkáira, az úrbérrendezésre és a reformországgyűlések „rend-