Századok – 1942

Értekezések - NÉMETH GYULA: A kunok neve és eredete. 16

А К JH NEMZETEK TÖRTÉNETÍRÁSA 31 nem a szokásszerűség az alapvető módszere. Szomszéd a szomszédban nem a napi munka, az egész életvitel szemléletesen tapasztalható formaképződéseit nézi, hanem igyekszik együttesben maradni rokonságával és más családokkal, hogy a többi ily csoportosulással szemben érdekközösségként érvényesüljön. Hiányzanak a lengyel középkorból olyan történeti-társadalmi előzmények, amelyek az ilyen érdek csoportosulások at megakadályoznák: hiányzik az antik kultúrszervezetnek előkészítő munkája. A leszármazáskötelékek szívóssága tehát a nyugati fejlődés lényeges feltételére irányítja a tekintetet: egy megelőző magas kultúrszerkezet előkészítő működésére. Az antik kultúra racionális jogi-gazdasági-politikai elvei szerint különültek el Galliában az egymás mellett élő exisztenciák, s amikor e magas kultúrszervezet túléretten mechanikussá vált, azaz amikor a késcrcmai birodalom jogot, gazdaságot, közigazgatást elvont közcélokra beállított kényszerszervezetekként alkalmazott, az alsó társadalomélet magárahagyottan a szomszédságos életközei tapasztalat alapján kezdett egymáshoz igazodni, a legalávetettebb rabszolgát is szemlélhető, megszokott foglalatossága szerint elismerni. A nélkül, hogy helyzetén elvben változtatott volna, generációk folyamán megszokott életvitelét, munkaalkalmát, a földhöz viszonyát, foglalatosságának egész anyagi-szellemi felszerelkedését létének kétségbevonhatatlan alapjaként méltányolni. A lengyel fejlődésben ellenben nem iktat be egy sokévszázados megelőző folyamat ily éles különbségeket az egymás mellett élők között, itt nincsenek antik elvek, amik a birodalom hanyatlásának idején s még azon túl is szétszilánkolnák a társadalmat, s megakadályoznák az együttélőket abban, hogy „vérségi" kötelékekbe, azaz másfajta, kezdetlegesebb érdekközösségekbe csoportosuljanak. Észrevétlen folyamattal, mert hiszen az antik úr a paraszttal s rabszolgával szemben még a koraközépkor egy részén át is tartotta elvi elkülönülését, nyugaton mégis a kölcsönös megszokás vált a társadalomképződés alapjává; az antiktól érintetlen vidékeken ellenben a szokásszerűség csak kísérője az érdekek hullámzásának. A kis család, amely az életformának, munkafelszerelkedésnek, hagyományozásnak tartós üzeme, nein válhatott itt a társadalomszervezet alapvető egységévé. Nincs oly mindent szabályozó szokásszerűség, amely a közvetlenebb, nyersebb érdsk egyoldalúsága helyett az emberi lét szemléletes teljességét érvényesítette volna, elismert formákkal struktúrát támasztott volna az „irracionális" emberi igények alá is. Csak az érdek egyes közös szempontjait szerelte fel szívós