Századok – 1942

Szemle - Házi Jenő; vitéz: Sopron középkori egyháztörténete. Ism.: Pásztor Lajos. 373

SZEMLE 373 telíteni. Befejezésül ismét csak azt állapíthatjuk meg, hogy a szerző olyan feladatra vállalkozott, mely mind tudományos felkészültségét, mind pedig az anyaggyűjtéshez szükséges kitartását felülmúlta. Èzzel pedig súlyosan vétett a helytörténeti irodalom érdekei ellen, mert hosszú időre elvágta a lehetőségét annak, hogy a város története szakszerű, minden szempontot felölelő feldolgozásban jelenhessen meg. • Fekete Nagy Antal. Vitéz Házi Jenő: Sopron középkori egyháztörténete. (Győregyházmegye múltjából, IV./1.) Sopron 1939. 8° VIII, 381, 3 1. — Bán János: Sopron újkori egyháztörténete. (Győregyházmegye múltjából, IV./2.) Sopron 1939. Székely és Társa. 8°' VIII, 485 1. — Sopron középkori és újkori egyháztörténetének a megírását és kiadását a győri megyéspüspök áldozatkészsége tette lehetővé. A középkori rész szerzője, H., Soçron rendkívül értékes középkori okleveles anyagának kiváló kiadója. Városa középkori egyháztörténetének sem igen lehet nálánál alaposabb ismerője. Valóban, igen gazdag is az anyag, amit kötetében feldolgozott. A szerző egyes templomok szerint csoportosítja az anyagot, majd az utolsó két fejezetben a győri püspök és a város viszonyával, illetve a polgárság vallásos életével és erkölcsi állapotával foglalkozik. Az előtérben túlságosan külső események, vagy egyes személyek állanak s a város belső vallásos életéről kevéssé kapunk világos ós egységes képet, az összefoglaló utolsó fejezetben sem. S úgy tűnik fel, mintha csak egy kicsiny, rövid korszak, s nem több évszázad egyházi és vallásos életét tárgyalná H. Hogy századokról van szó, azt szinte csak az évszámok mutatják; de maga az adott rajz nem. Igaz ugyan, hogy a rendelkezésre álló anyag csak a XV. század második felétől gazdag, különösen a városi1 polgárság vallásos életére vonatkozólag. 1278-ig majd semmit sem tudunk a város egyháztörténetével kapcsolatban, s azután is egy ideig szinte csak a plébánosok neveit. De azért, azt hisszük, a XIV. századra vonatkozó csekélyebb anyag alapján is " lehetett volna érzékeltetni a különbséget e századnak s pl. a XV. sz. végének egyházi és vallásos élete között. Az esetleges hiányosságok azonban könnyen pótolhatók lesznek, mivel H. a feldolgozás nélkülözhetetlen alapfeltételét, a mindenre kiterjedő anyaggyűjtést már elvégezte. Művének így nagy hasznát fogja venni az egyháztörténészen kívül a történetivallásos néprajz és a kultúrtörténet művelője is. Hogy mennyire kell vigyázni külföldi analógiák alkalmazásával, idegen hatások elfogadásával, azt Sopron példája is jól szemlélteti. A város közelében lezajló huszitizmusnak nincs semmi nyoma, a valdenseknek azonban a XIV—XV. sz. fordulóján voltak hívei a városi polgárság körébén. Másrészt a város élete mindvégig sokkal kiegyensúlyozottabb, mint pl. a szomszédos Bécsé. Tiszta a városi polgárság erkölcsi élete is. Ellenkezőjére az 1437—1541 közötti időből mindössze 11 adatot talált H., amidőn ugyanabból az időből az oklevelek százai mutatják a polgárság ragaszkodását az egyházhoz és az őseiktől örökölt vallásos hagyományokhoz, szokásokhoz. Az újkori feldolgozás, B. könyve mutatja, hogy az osztrák területen már korábban is érezhető nagy erkölcsi hanyatlás csak 1541 után kezdi éreztetni hatását Sopronban, miután igen sok osztrák, főleg bécsújhelyi pap került a városba. Sopron katolicizmusának is az vált nagy kárára, hogy Mohács után megbénult a katolikus egyház szervezete s a magyar papság helyébe az a'acsonyabb erkölcsi színvonalú osztrák papság lépett. B. erős szavakkal kárhoztatja is e papság magatartását, úgy érezzük, jogosan is, de szavai, kifejezései sokszor