Századok – 1942
Szemle - Vendel István; vitéz: Szekszárd megyei város monográfiája. Ism.: Fekete Nagy Antal. 371
SZKMLE 371 gondolkodás elterjedéséhez nagyban hozzájárultak az orosz könyvek, melyek 1770 után csempészek és különösen az ausztriai szlávok révén kerültek hazánkba. Orlay és Lody is sok orosz könyvet ajándékozott az eperjesi püspöki könyvtárnak. A teljes tárgyilagosság érdekében éppen itt kellett volna a szerzőnek rámutatnia arra, hogy miben rejlett akkoriban az orosz irodalmi műveknek olyan nagy hatása majdnem az összes szlávokra. Duchnovics pályájának kezdetén az irodalmi nyelv kérdésében maga is a népies irányzat híve volt, bár elméletben az egyházi szláv irodalmi nyelv alapján állott éppen úgy, mint előtte Lucskay és Fogarassy. De mint elődei, ő sem tudta összeegyeztetni a népies nyelvet a hagyományos egyházi szláv irodalmi nyelv alapjaival. Ez a kettőség a mai napig is problémája maradt a kárpátaljai ruszin irodalmi nyelvnek; bizonyság erre az állandó nyelvtani és helyesírási kísérletezés. Duchnovics a nehézségeket azzal hidalta át, hogy egyszerűen átvette azt a kész nagyorosz irodalmi nyelvet, mely a nagy írók munkássága folytán éppen az ő korában fejlődött a leghatalmasabb lendülettel. E nyelv sok rokon vonása, az írás azonossága nagy segítségére volt, s azonkívül Kárpátalján még az is jelentősen megkönnyítette elfogadását, hogy kiejtésében teljesen a hazai hangtan szabályait alkalmazták; Ungvár vidékén ungvárias, Eperjes vidékén eperjesies kiejtéssel beszélték, s csak írott formájában volt bizonyos fokig közös. B. könyvének számos tájékoztató jellegű jegyzete igen elősegíti a kor ós helyzet megértését. Helyteleníthető azonban, hogy a nagyoroszokkal, különösen hatásaikban, azonosítja a galíciaiakat — holott a galíciai ruszinok vagy ujabban ukránok éppen úgy nem tartoznak a nagyoroszokhoz, mint a kárpátaljai ruszinok sem. Súlyos tárgyi tévedésnek kell tekintenünk azt is, hogy „ruszinjaink . . . csak a népvándorlás nyomása alatt jutottak el mai helyükre" (3. 1.). Nem lehet az egész ruszin településkutatással ennyire ellenkezőt állítani, amikor már Petrov kimutatta, mennyire különböző okokból, hányféle rétegben és mennyire különböző időkben történt ruszinjaink betelepülése. A munka tudományos külsejének rovására megy, hogy a cseh szövegek idézésében nem követ egységes szempontot, hanem egyrészt megtartja a cseh diakritikus jeleket, másrészt az egyes szavakban a cseh kiejtést magyaros helyesírássá! igyekszik érzékeltetni. (Pl. kázál, bláho, helyesen: kázal, blaho stb.) Más fogyatékosság, hogy az idevágó magyarnyelvű munkákból egyetlen egynek sem említi fel eredményeit. Harcsár Miklós. Vitéz Vendel István: Szekszárd megyei város monográfiája. Szekszárd 1941. 8° 364 1. — A legújabb magyar monografikus irodalom keletkezési körülményeiről és történeti értékéről az utóbbi időben mind dolgozatok, mind könyvismertetések alakjában súlyos bírálatok hangzottak el. Pár kivételt nem tekintve, ezek a monografikus munkák nem a tudomány fővárosi és vidéki műhelyeiben érlelődtek meg, hanem tisztán'iizleti vállalkozásként születtek torzzá. A rendszerint több szerző által írt munkákban ha akadt is egy-két tudományos szempontból is helytálló és felhasználható dolgozat, ezek még nem sokat javítottak a könyv általános értéktelenségén. A jószándékkal megírt monografikus munkák egy részének hibája, hogy rendszerint nem szakember szerzőjük nem vesz igénybe tudományos irányítást, minek követ kez1 ében munkája tele van aránytalanságokkal, sokszor a tudatlanság határán mozgó történeti tévedésekkel és helytelen magyarázatokkal. Sokféle fogyatkozása miatt érték tekintetében az átlagmunkák alatt marad Szekszárd mono-24*
