Századok – 1942

Történeti irodalom - Tóth László (s. a. rend. és bev.): Bajza József: A horvát kérdés. Ism.: Hadrovics László. 355

356 TÖRTÉNETI IRODALOM 357-közös állami életünk alatt az együttélésnek formái többször változtak, változhatnak a jövőben is. Paragrafusokkal az élet realitásait nem lehet fejlődésükben tartósan megakadályozni. Ha tehát objektív mérlegelés után a magyar-horvát viszony újabb rendezése mutatkoznék szükségesnek, hideg ésszel és testvéri szeretettel hozzá kell látnunk a munkához" (56. 1.). Meggyőződéssel hirdette: ha a horvát eszmének az államközösség keretein belül kellő kibontakozási lehetőséget biztosítunk, azaz, ha horvát politikánkat a horvát nemzeti eszmére építjük föl, ezáltal eltávolítjuk mindazt a mérgező anyagot, amely a két nép együttélését teljes felbomlással fenyegeti. A jugoszláv eszme hódítását tehát eredményesen csakis a hamisítatlan horvát eszme diadalrajuttatásával lehet meggátolni. Ezért követelt B. magyar részről nagyvonalú horvát politikát, ezért sürgette Horvátországban erős horvát kurzus bevezetését és ezért ítélte el olyan bátor szókimondással a magyar kormány politikáját, amelynek jóvoltából a délszláv eszmék hordozója, a szerb-horvát koalíció egyre jobban megerősödött s végül kormányra is jutott. Az unió felbomlásáig B. publicisztikai munkássága alapjában nem is más, mint e logikus gondolatsornak részletesebb kifejtése, több oldalról történő megvilágítása. A magyar-horvát unió felbomlása után Magyarország politikai helyzetének megváltozásával B. magatartásában is változás állt be. Horvátország számunkra külfölddé vált, a magyar publicistának tehát csak az lehetett a feladata, hogy közönségét időről-időre tájékoztassa a délszláv állam belső állapotáról. De ő ebben a munkájában sem szorítkozott az események puszta tudomásulvételére: szívvel-lélekkel a horvátság mellett állt. A szerb és a horvát nemzet ellenséges magatartásában ősi történeti erők harcát figyelte, s az új állam belső bajait nem tekintette átmenetieknek. A történeti fejlődés ismeretéből leszűrt tanulságok alapján vált meggyőződésévé, hogy a bizánci és török politikai hagyományok szelleméhen nevelkedett szerb és az egész lényegével a nyugathoz tartozó horvát nemzet nem férnek meg egy államban. A világháború utáni egész publicisztikai működésén ez az alapgondolat vonult végig és szinte már a makacsságig menő optimizmussal ismételte ebhől folyó tételét: .lugoszlávia egy európai megrázkódtatás alkalmával széthullik. Az események, mint más tekintetben is annyiszor, itt is igazolták B. előrelátását. Éppen ez az „előrelátás", a politikai fejlődési vonalak irányának felismerése, a történelmi kontinuitás eszméjének megragadása volt B. publicisztikai munkásságának lényege, s ez az, ami két-három évtizeddel ezelőtt írt tanulmányait is nemcsak becses kortörténeti dokumentumokká, hanem a történész számára elmemozdító olvasmányokká is teszi. Sajnos azonban, e kötetben közzétett dolgozatainak éppen összefüggő olvasmányjellege nem domborodik ki eléggé. Tóth László meleghangú, szép bevezető tanulmánya inkább csak B. szellemi fejlődését világítja meg s nem pótolhatja az összekötő szöveg, vagy akár a jegyzetek hiányát. A napisajtó híradásai nyomán keletkezett cikkek és