Századok – 1942

Történeti irodalom - Ritter; Gerhard: Machtstaat und Utopie. Ism.: Guoth Kálmán. 344

348 TÖRTÉNETI IRODALOM 348-szigete Anglia. De világos az is, hogy ez a szigeti állam az erkölcs álarca mögé bújva ugyanolyan erkölcstelen, mint Machiavellié: egy jottányival sem különb. Machiavelli tehát •—- folytatja R. — a modern kontinentális állam úttörője, Morus pedig az angolszigeti politika megalapozója. Lényegük egy, módszerük a helyzet szerint különböző. A kontinensen akarva nem akarva Machiavelli •módszereihez kellett nyúlnia minden uralkodónak, mióta az állam elszabadult a keresztyén erkölcs irányítása alól: különben bármely pillanatban könnyű zsákmányává válhatott szomszédja falánkságának. Anglia — izolálva lévén — nem volt kitéve ilyen veszélyeknek: így nyugodt szemlélőként, az erkölcsbíró székében ülve fölényesen mondhatott ítéletet a kontinens megújuló véres küzdelmei fölött. Minden erejét belső fejlődésére, s a tengeren túlra való terjeszkedésre fordíthatta. Kettőjük hatása — mondja R. — azóta szinte teljes egészében a kontinens, ill. Anglia politikai története. Végül azzal zárja fejtegetéseit R., hogy az ellentétek a mai német népállamban látszanak feloldódni: állam, nép, nemzet felbonthatatlan egységet jelentenek, s az állam vette át az erkölcsi élet irányítását is — hasonlóan az egykori görög államhoz. Ez a hasonlítás azonban egyúttal merész általánosítás is: az egykori görög állam t. i. olyan ellentétes típusokat mutat, mint Athén és Spárta. Az erkölcs és állam viszonya sem olyan egyszerű: Aischylos Oresteia-jávai szemben ott áll Sophokles Antigone-ja, ahol állam és erkölcs éppen szembe kerül egymással: s a vivódó Antigone az állammal szemben az agraphos nomos lelkiismereti parancsát teljesíti élete árán is. Sokrates és különösen Platon az erkölcs egyetemes értékét hangsúlyozza, s lia megvalósítójának az államot tekinti is, ez nem azt jelenti, hogy az erkölcs módosul, hanem azt, hogy az állam alakul a változhatatlan ideák szerint. Az ethos köti az állam vezetőit is: gyökerében ez az értelme a tyrannis elutasításának, s a mértékletesség parancsának. Ezért mondja Platon, hogy az államban csak akkor szűnnek meg a bajok, ha a filozófusok uralkodnak, akik ismerik, „tudják" az erkölcsi jót. Ha van is tehát ellentét antik és keresztyén államszemlélet között, ez korántsem olyan éles, mint R. véli. Az kétségtelenül közös vonás az antik görög állam és a R. által megfogalmazott „modern népállam" között, hogy az etikai irányítás, ellenőrzés is az állam hatáskörébe tartozik. Ez azonban egészen formális, külsőleges jegy. Az a döntő e kérdésben: vájjon az állam által képviselt erkölcsi tartalom az egyetemesre irányul-e, mint egykor a görögségnél, vagy az állam céljai szerint igazodik — mint Machiavellinél. Előbbi esetben t. i. az államnak ma a keresztyén etika gyakorlása és gyakoroltatása lenne a feladata — mint egykor a középkorban. Utóbbi esetben pedig az állami, politikai határok egyszersmind erkölcsi és szellemi határok is lennének. Mondanunk sem kell talán, hogy ennek az utóbbi államerkölcsiségnek sem a görögséghez, sem a keresztyénséghez nincs semmi köze. R. észrevehetően erre az utóbbira gondol. Jól látható ez Machiavelli és Morus értékeléséből: Morus és a hozzá hasonlók képmutatók, a valóságot Machiavelli ismerte föl: azt, hogy az