Századok – 1942

Történeti irodalom - Someşan; Laurian: Le passé de la Transylvanie et le facteur géographique. Ism.: Elekes Lajos. 331

TÖRTÉNETI IRODALOM 337-százaiból csaknem lépésről-lépésre nyomon követhetjük a középkori Erdély földjén nem kifelé, hanem éppen ellenkezőleg, befelé irányuló román népmozgásokat. Azok a középkori megmozdulások, amelyek Erdélyből a Kárpátokon túlra indultak, magyar és német telepeseket juttattak oda, akiknek maradékai részben ma is ott élnek, nyomaikat pedig világosan mutatják a források. Gyökeresen hibás az az elképzelés, hogy az ősrománság életében a földművelés számottevő szerepet játszott, s helytelenek az érvek, amelyeket S. ennek bizonyítására felhoz. Az, hogy a román nyelvben latin szavak is vannak a földművelés köréből, -csupán annyit bizonyít, hogy a román nép őse még a szláv hatást megelőzően megismerkedett a megfelelő fogalmakkal; földművelési fogalomkincsének javarésze azonban későbbi, szláv — főleg bulgár — hatásból származik. Még ennek a bővültebb fogalomkincsnek megléte sem jelenti azt, hogy a románságnak akár csak harmad- vagy negyedrésze -—- tehát számottevő csoportja -— földműveléssel foglalkozott volna, hiszen a nép, amikor a forrásokban megjelent, teljes egészében, mind Erdélyben, mind a vajdaságokban vándorló pásztorkodást folytatott, s a helybenlakást, telepes életmódot csak nehezen, fokonként sajátította el. El sem tudjuk képzelni, mi indíthatta S.-t arra a véleményre, hogy az •ősrománok életében a földművelés fontosabb szerepet játszott, mint középkorvégi utódaiknál, s hogy mindig megőrizték a telepes műveltségnek azt a „minimumát", amely nélkül a kárpáti közigazgatás és politikai szervezet nem maradhatott volna fenn. Milyen szervezetről beszél? Tudtunkkal ezen a tájon a magyar hódítást megelőzően nem lehet szó szerves politikai életről, fejlettebb közigazgatásról; speciális kárpáti szervezetekről pedig még azután sincs tudomásunk. Nemlétező dologgal bizonyítani — felette merész és különös eljárás! Nem kevésbbé meglepő az a bizarr állítás, hogy a román földön már olyan korai időben fejlett szőlő- és gyümölcstermesztés folyt, amikor a környező tájakon — nyugaton is! — csak nomád népek barangoltak. Minthogy nyugaton magyarok élnek, akik elég régóta leszoktak a barangolásról, azt kell hinnünk, hogy S. a magyar honfoglalás korára vagy azt megelőző időre gondol. Ebben a korban a román földön semmiféle civilizáció nem volt, sőt a források tanúsága szerint románok sem voltak. Azok csak később vándoroltak be dél felől, évszázadokkal később tértek át a rendszeres földművelésre, s annak magasabb ágait, elsősorban a szőlőtermelést éppen nyugati szomszédaik, a magyarok hatására sajátították el.1 S., úgy látszik, tökéletesen félreismeri a románok gazdasági ismereteinek fejlődését, földművelés és pásztorság viszonyát, sőt magát a pásztorságot is. Érdekes az a megállapítása, hogy a kétlegelős gazdálkodás csak a középkor végén kezdődött el. Sajnos, nem látszik eléggé megalapozottnak. Igaz ugyan, hogy a források későn kezdik említeni, de ez csak azért van, mert a románság maga is későn jelenik meg bennük. Hihetőbb, hogy ez az életforma 1 V. ö. Századok 1940, 296., 364. s köv. 1. Százndok 1912, VII—VIII. 22