Századok – 1942

Értekezések - MÁLYUSZ ELEMÉR: A magyar köznemesség kialakulása. - 272

2 90 mályusz elemér ben azonban az erősebben felvértezett van nyomasztó túlsúlyban; oly mértékűben, hogy győzelme kétségessé alig válhat.1 Szent István utódai hamar felismerték az új harcmodor előnyeit, a nehézfegyverzetű haderő fontosságát. Éppen ezért nem érték be azzal, hogy maguk páncélt öltsenek, környezetüket pedig lovagokból állítsák össze, hanem egymást követő intézkedésekkel próbálták pótolni seregük hiányait. A legegyszerűbb, bár bizonyára igen költséges megoldás gyanánt zsoldosok felfogadása kínálkozott. Erre az expediensre ismételten sor került. II. István 1127-ben Bizánc elleni hadjáratára 700 francia harcost, miiest fogadott fel — az ő nehéz fegyverzetükről a Bécsi Képes Krónikának az a megjegyzése tanúskodik, hogy e páncélosok közül sokan tuskó módjára a Karassó folyóba zuhanva és fulladva, rajtuk a menekülők és üldözők úgy jártak át, mint valami hídon2

—, II. Géza 1156-ban a szomszéd népek közül olyan sok zsoldost gyűjtött össze, hogy serege egy bizánci író szerint Bábelhez hasonlóan soknyelvű lett, s ugyanilyennek látták a görögök a Dénes ispán vezetése alatt 1167-ben a Szerémségben harcoló magyar haderőt is.3 Ha egy-egy hadjárat sikerét biztosították is a zsoldos csapatok, mivel nem lettek a magyar haderő állandó részei, alkalmazásuk semmiképen sem jelenthette a végleges megoldást. Már hazai erőket állítottak sorompóba, sőt képeztek ki a lovagrendek, amelyek királyaink pártfogásával korán meghonosodtak nálunk. A nagy birtokok, amelyeknek uraivá lettek, mentesítették a lovagokat az anyagi gondoktól,4 a rendi szabályok szigorú parancsával pedig elöljáróik valóban lovagokká n vélték azokat a magyar mileseket, akik közéjük léptek. A johanniták II. Géza, a templomosok III. István korától kezdve éltek és tevékenykedtek Magyarországon; ezeknek főleg a délvidéken voltak rendházaik, amazoknak a Dunántúl. A két rend nagy szerepére jellemző, hogy II. Endre keresztes hadjárata alkalmával a templáriu-1 V. ö. H. Delbrück kitűnő fejtegetéseivel: Geschichte der Kriegskunst im Rahmen der politischen Geschichte (Berlin 1907), П1. k. 273. s köv. 1., 299. 1. 2 Szontpótery: Scriptores rerum Hungaricarum, I. k. 440. s köv. 1.; Pauler i. m. I. k. 234. s köv. 1. 3 Gyóni M.: Magyarország és a magyarság a bizánci források tükrében (Budapest 1938), 66. 1. 4 Különösen nagy adományokkal halmozta el III. Béla anyja, Eufrozina királyné a johanniták székesfehérvári rendházát. (Knauz i. m. I. k. 142. 1.). Patek F.: A magyarországi templárius rendtartomány felbomlása (Budapest 1912), 6. 1.