Századok – 1942

Szemle - Krieck; Ernst: Der Mensch in der Geschichte. Ism.: Ravasz János. 227

SZEMLE 22» kezdve a világnézeti alapokon. Ezt a célkitűzést hangoztatja alcímében a „Volk im Werden",' К. heidelbergi professzornak, a mozgalom vezérének és leghivatottabb harcosának folyóirata. E lapban K., mint a kiadói célkitűzés mondja, erőket tömörít, hogy kidolgozzon egy új. a Fűhrertől megkövetelt történetszemléletet s hogy az életnek és a tudománynak minden területén felkutassa és feldolgozza azt, ami a germánság lényegéhez tartozik. A tudomány megújításának programmjával indult a fent idézett sorozat is, amelyben K. első kötetei „Völkisch-politische Anthropologie" (1936—38) с. alatt jelentek meg. Itt az Anthropologie szó mögött nem az embertan tudomá•nyának közhasználatú fogalma, az embor természettudományi szempontú tipológiája van, hanem, mint maga írja, művében az emberről alkotott képet akarta felvázolni a természet és történelem polaritásában, „úgy, amint azt a faji-népi-politikai világnézet megköveteli". A szerző nem világképet, nem filozófiát akar itt adni, hanem „emberkép"-et (Menschenbild), azt sem általános érvénnyel, hanem egy végső alapnak tekintett faji-népi világnézet szerint. „Leben als Prinzip der Weltanschauung und Problem der Wissenschaft" (1938) c. munkáját és itt ismertetendő könyvét К. az Anthropologie folytatásaként, azzal a céllal írta, hogy a természet-és történetfilozófia helyett természet-, ill. történetmagyarázatot adjon. Ezek az új diszciplínák arra törekszenek, hogy magát a valóságot ragadják meg s a fogalmat és a fogalmi rendszert csak a megismerés meg az ábrázolás eszközéül használják, míg a filozófiák a természeti, ill. történeti valóság felett lebegnek ideológiai felépítmény gyanánt s a valóságmegragadást helyettesítve a rendszer által. Mindez K. véleménye. Ebből az ítéletből és célkitűzésből azonban még csak a szerző ismeretelméleti realizmusa tűnik ki. Megadja K. a tudomány célját is; valóságmegismerés a valóság alakításának kedvéért. Ez lesz a politikai tudomány, a szó új értelmében; az átélt va lóságból fakadó gondolat képes lesz a valóságot alakítani. K. szerint a németségnek exisztenciális szüksége van „artgemässes Geschichtsbild"-re, ezt akarja tehát megadni. Szerinte a „lét" statikus, üres, formális fogalmával, melyet a görögök teremtettek meg, s mely azóta is élő filozófiai rögeszme, nincs mit kezdeni. A természet és a történet számára az egység az „élet". Az emberrel történik valami és valami történik általa. S az ilyen történés nem mind a természeti jelenségek körébe tartozik. Minden kauzális, azaz nem az emberi tudat által befolyásolt történés a természet fogalmához, minden olyan történés, amelyben része van az emberi céltudatosságnak, a történet fogalmához sorolandó. Az emberi közösségek életének fontos alakító tényezője az értelem, mely természet és alkotás, mult és jövő, egyén és egyén között közvetít. De nem első rangú és értékű tényező. Ugyanis az ember kettős természete mellé (természeti lény; értelmes lény) egy harmadik is járulhat: a történeti lény természete. A természet fölé emelkedéshez, a történeti lénnyé váláshoz nem elég az értelem; ez magában nem változtatna a természeti törvényektől való teljes függőségen. Igazi alkotó újjárendezéshez -— mely történeti mozgalom, alakítás útján történik —•csak azáltal juthat az ember, hogy valahonnan, ami nem természet, impulzusokat kap: Istentől. Csak ezáltal képes történetalakító alkotásra, új értékek ós utak találására, új célok kitűzésére, új valóság munkálására. Ez az erő azonban a közösségnek csak egyes, kiválasztott tagjaiban működik. Ők törik szét egyedül a természet korlátait, tőlük ered minden siker, beteljesedés, áldás, boldogság, biztonság. Övék a magasabb rend ű emberi lét, a sorshordozó, győzelemben biztos