Századok – 1942

Történeti irodalom - Documenta historiam Valachorum in Hungaria illustrantia usque ad annum 1400 p. Christum. Curante Emerico Lukinich et adiuvante Ladislao Gáldi ediderunt Antonius Fekete Nagy et Ladislaus Makkai. Ism.: Elekes Lajos. 206

TÖRTÉNETI IRODALOM 2(209 a szentpéteri oláhok „ultra mille annos" bírt földjei (!) ügyében 1366-ban kiállított oklevelét stb.), másrészt olyan okleveleket is, amelyeknek adataiban egyesek tévesen kerestek románokrautalást (így Dénes erdélyi alvajdának 1361 jan. 22-én Basarab de Szancsal fia Egidius ügyében kiadott iktatóparancsát azért, inert román írók, például V. Motogna a Basarab névben román eredet jelét sejtették, holott e család [ld. Documenta, 155. 1. 10. jz.] kétségkívül nemromán eredetű volt), stb. Érdekes megfigyelni az adatok területi és időbeli megoszlását: a XIII. században mindössze 25 oklevél vonatkoztatható a románokra, a kétségtelen hamisítványokat leszámítva csak 22; később a forrásanyag megduzzad, de túlnyomó többsége a XIV. század második felére esik. Kétségtelen, hogy az adatok szaporodása nemcsak az írásos műveltség elmélyülésével, hanem a románság fokozatos térnyerésével is összefügg, s bizonyos fokig azt is visszatükrözi. Különösen szembeszökő ez a területi megoszlást nézve: az első említések szinte kizárólag Fogaras északkeleti csücskére vonatkoznak, később másutt is feltűnnek az oláhok, a XIV. században egyre többfelé mutatkoznak s a század végén már nagyjából mindazokon a területeken fellelhetők — bár egyelőre csaknem kizárólag a magasabb régiókban —, ahol a későbbi évszázadokban népileg számottevő szerepet játszottak. Közel félezer oklevél sorakozik példás rendbe a Documenta lapjain, bőséges lapalji jegyzetanyaggal s a kötet végén név- és tárgymutatóval ellátva. Az oklevelek közlésének technikája mintaszerű: sorszám és évmegjelölés után alapos regesta, majd — kiadatlan oklevelek esetében — teljes szöveg következik, eltérően olvasható, vagy más okból vitás részeknél beható jegyzeteléssel, ezután szakszerű megjegyzések az oklevél eredetijéről, átiratairól, esetleges olvasási változatokról, kiadásokról, kivonatos közlésekről, s végül az oklevél hitelessége s adatainak tudományos felhasználása körül támadt irodalom fontosabb részeiről. Külön elismerést érdemel a gazdag jegyzetanyag, amely részletes genealógiai adatokat tartalmaz az oklevélben előforduló személyekről, pontos magyarázatokat a nép-, hely- és személynevekről és szakkifejezésekről (pl. a „báni" dénárról), s körültekintő tárgyilagossággal tárja fel a források értékelése, adataik értelmezése körül kitört, gyakran heves viták velejét. A körültekintő óvatosság •néha szinte túlzásba csap; egy-két helyen határozottabb, értékelő állásfoglalás sem ártott volna. Egyetlen vonatkozás akad, amelyben a jegyzetek néha — szerencsére ritkán — túllépik a mű tudományos súlyához illő, szigorú tartózkodás korlátait, aktuális jellegű következtetést vonva le egyébként kifogástalanul felépített adatanyagukból. így a Drágfi-nemzetség származásának előadása során (180. !.) meglehetősen idegenszerűen hat a következő mondat: „Ceci prouve nettement que la Hongrie médiévale était libre de tout préjugé vis-à-vis des nationalités: les fils de Sas .... y parcoururent une carrière des plus brillantes." Az ilyesmi feltétlenül megriasztja a propagandától irtózó külföldi olvasót, különösen, ha egy száraz nemzedékrend előadása közben, okmány-Századok 1942, IV—VI. 14