Századok – 1942
Értekezések - HAJNAL ISTVÁN: A kis nemzetek történetírásának munkaközösségéről. - 1
12 HA.JNAT. ISTVÁN Ezzel szemben bámulatosan primitív a nyugati középkor forrásanyaga. Első felében egyáltalán ritka az írás, igazi „irodalomról'' nem is lehet beszélni. De az aránylag gyér nyomokból és a középkor második felében hirtelen sokasodó írásanyagból visszafelé következtetve, meg lehet állapítani, hogy mit és miként tartottak megörökítésre méltónak az emberek. Az eseményeket politikai, a háborúkat taktikai tanulság nélkül, évről-évre soroljí'k fel, csupán, mert megtörténtek. Áradást, aszályt, viharokat, csak azért, mert emlékezeteseknek tartják. Földbirtok-határokat, hogy tudják, hol s merre fekszenek, de a területnagyság, a haszon, a jövedelem nélkül. Parasztneveket, társadalmi állapotuk megjelölésével. Kézművesekét, foglalkozásukkal. Összefoglalóan földesúri és városi társadalomképleteket, nem értékelvén belső szerkezetüket, csak megerősítve, biztosítva azokat, „minden jogaikkal és szokásaikkal". Mindent elismervén a maga sajátos alakulásában, s nem igazítván célszerű szempontokhoz; az embereknek kell igazodniok a változatos képződményekhez. Bármily spirituális beállítottságú is a fejlődésnek modern vizsgálója, meg kell engednie, hogy ezek a lényeges különbségek, amik a két kultúrkör forrásanyagából az első pillantásra kiütköznek. S nem oly módszerek ezek Nyugaton, amik csupán a koraközépkor kezdetlegességéből következnének; mert hiszen a kései középkor is így folytatja, csak egyre bővülő, bonyoluló fogalmakkal, a rendszerezés azután sem általános célszerű szempontok szerint folyik, hanem az egymással rokon képződmények, társadalomformák egybesorakoztatásával. Mint a kezdődő, de világhódító jövőnek induló természettudomány is csak önmagukért sorolja fel a jelenségek és anyagok sokaságát. Még a középkor végén sem arra valók a megsokasodott terminustechnikusok, hogy valamely társadalomképlet belső üzemét teljességgel kifejezzék, értékeljék. Hogy ne sértsék az alakulás sajátosságait, óvatosan, fegyelmezetten körülírják, egyébként pedig hivatkoznak a „szokásokra", amiket ott benn mindenki ismer és elismer, a kívülrőljövőnek azonban beléjük kell élnie magát, hogy megismerje őket. Ez a módszer tehát nem az írásbeli fogalmazás kezdetlegessége, hanem magának a társadalomképződésnek módszere. Az írásos megfogalmazás csak továbbit épzi a régi módszereket, amelyek a társadalomalak ulásokon dolgoztak, s amelyek az írásfogalmak alatt eztán is, csak az újkorban lassan visszaszorulva, dolgoznak. Dolgoznak emberi kifejezésmódok sokféleségén, amelyekkel az alakulásokat nem egyes szempontokból, érdekből akarják kezelni,
