Századok – 1942

Értekezések - HAJNAL ISTVÁN: A kis nemzetek történetírásának munkaközösségéről. - 133

152 HAJNAL ISTVÁN" vidékeken. Kis-Lengyelországban, a krakkói központban jelentkezik szilárdabb, nyugatiasabb intézményességgel az új klerikus-intellektuálizmus is. Eleinte túlnyomóan a szerzetesség körében szerepel, a XII. századból csaknem kizárólag kolostorokat illető oklevelek maradtak fenn; de aztán a részfejedelmek udvarában állandó szerepre jut a kancellár, klerikus-nótáriusok segédletével. Tehát nyugati képzettségű, méltó helyzetű alkalmazottak,( ellentétben az orosz prikázdiáksággal. De azért ez a klerikusság a magyarnál is kevésbbé fejlődőit ki a társadalom érdek-erőin felülálló objektív hivatássá. A lengyel klerikus oklevele is a, legtökéletesebb egyidejű nyugati formákat mutatja a XIII. században, de az oklevélnek önálló bizonyító ereje később fejlődik ki, mint a magyar gyakorlatban.1 A lengyel közélet inkább gyűlésekkel, tanúkkal bizonyít, csaknem pártot szervez minden magánügy elintézésére is. Az oklevelek hitelét is sokáig a bennük felsorolt tanúk biztosítják, s nem az oklevelet kiállító fórum szakszerű megbízhatósága. A tanúk felsorolása megmarad a lengyel oklevelekben akkor is, amikor az már az egész európai gyakorlatból eltűnt, a klerikusság objektív szerepének általános elismerése folytán. A kancgHár nyugaton az udvari, majd az állami klerikus-hivatalnokság feje, az iratok hiteles kiadmánvozója; a lengyel kancellár még a XIII. században is csak tanúként szerepel az oklevelekben. Nehezen is alakul ki szabályozott ügymenet, megállapodott okleveles gyakorlat a fejedelmi udvarokban, pedig Magyarországon már a XIII. század elején állandósulnak az oklevelezés formái. A lengyeleknél a legtökéletesebb modern írások mellett még a XIII. század fejedelmi oklevelei között is vannak kezdetleges írókezektől valók. Bár az oklevelek száma az 1240-es évektől, mint Magyarországon is, hirtelen arányokban növekszik, a kormányzatnál nyilván elég rendszertelenül, alkalmilag vették igénybe a klerikusok munkáját, sokáig nem alakult belőlük szilárd szervezetű hivatalnoktestület. Egyáltalán, valami „közéleti'" jelleg jellemzi a lengyel oklevelet, objektív ténymegállapítás helyett tanúkra hivatkozás, szubjektív bizonykodás. Még a XIII. század okleveleiben is szubjektív hangon szól a fejedelmi rendelkezés, megemlíti intézkedésének körülményeit, a jelenlevők tanúságát, a hírnök nevét, aki a rendelkezést valami közönség, vagy miséről távozó nép előtt kihirdette. A nyilvános konszenzusnak nagyobb az ereje e társadalomban, mint az 1 Ld. Bezsák M. i. munkáját. -— S. Krzyzanowski: Monumenta Poloniae Palaeographica (1907—10); u. az: Album palaeograpbicum (ed. 3. 1936).