Századok – 1942
Értekezések - HAJNAL ISTVÁN: A kis nemzetek történetírásának munkaközösségéről. - 1
Il) HAJNAL ISTVÁN meg az egységesnek nevezhető vonásokat. Magától értetődő, hogy a nyugati szerkezeti változások mindenütt az illető nemzeti kultúrtalaj szerint módosulva érvényesültek. így történt ez az Okcidens központi kultúrtömbjeiben is. De vájjon megelégedhetünk-e ezzel a majdnem semmit sem mondó megállapítással? Nem juthatnánk-e mégis törvényszerűségekig, amelyek a változatokat közös, mélyebb szempontokból magyaráznák? S így egyúttal az egész nyugati fejlődés, sőt egyáltalán minden társadalomfejlődés törvényszerűségeinek felismerésére vezethetnének? Közismert, hogy mennyire nem tudott igazi módszeres eredményeket elérni az a kutatás, amely csupán a teljességükben szemlélt és megfogalmazott társadalomképleteket akarta egymással összehasonlítani. Mint például nemzeteket, népeket, egyéni típusokként kezelve. Jellemvonásaik szerint módosítják az idegen „hatásokat"; de ez még nem törvényszerűség, csak a történeti folyamat jellemzése. Ugyanez a hiba minden más társadalomalakulás vizsgálatánál is, amit elkészült képletnek, szinte testet öltött s lélektől eltöltött lénynek fogalmazunk meg. Az „állam" fogalmában tény leg van valami közös, a primitív hordától a nyugateurópai államformákig; de a roppant eltérések magyarázatára csak szerkezetiségük vizsgálata, s nem a jellemvonások kiemelése vezethet. A hűbériségnek, rendiségnek európánkívüli s európai fogalmai is igen eltérőek, holott vannak közös vonásaik. De még Európán, az Okeidensen belül is, nemzet, állt m, hűbériség, rendiség: igen változatos képletek. Még az olyan egyértelműnek látszó képződményeket is, mint pl. a nemesség, a parasztság, a papság, a polgárság, alig lehet fogalmilag úgy meghatározni, hogy eltéréseiket a jellemvonások halmazával ne kelljen kísérnünk. Még az olyan kicsiny, s oly zártcélúnak látszó képlet, mint a középkori céh is, kicsúszik az egységes fogalmi meghatározás alól, sokféle funkcionális változatosságában. Ami mindezen társadalmi fogalmakban közösnek marad, az csaknem hasznavehetetlen általánosság; a sajátos jellemvonások felsorolását pedig legfeljebb csak a filozófiai-morális értékelés tudományában lehet törvényszerű összefüggésekbe rendszerezni. S ezenkívül is minden képlet örök változásban lévő, minden fogalom csak átfolyik a meghatározás pillanatán. Belső értelmében lehet két képlet azonos; s rövid idő múlva eltérnek útjaik a fejlődésben. Azonos elvi lényeggel lehet pl. az egyik állam, nemesség vagy város a termékeny fejlődés üzeme, a másik minden fejlődés elnyomója. A társadalomképletek szubsztanciális kezelése tehát csődöt mondott. A képletek nem létező lények, egységes belső érte-
