Századok – 1942

Értekezések - HÓMAN BÁLINT: Elnöki megnyitó beszéd (I.) 129

130 hóman bálint feladatok megoldása és új kötelességek teljesítése hárul reánk. A legutóbbi években különféle alkalommal tartott s így a Magyar Történelmi Társulat közgyűlésein elhangzott beszédeimben is sokszor szóltam már e problémákról, a sors­fordító időkben felmerült nemzetpolitikai kérdésekről s az ezek megoldása során reánk háruló kötelességekről. Ma mégis erre a tárgyra térek újra vissza, mert úgy vélem, a magyar történettudomány művelőinek kötelességük ezekkel a kérdé­sekkel állandóan foglalkozniuk és nemzetnevelő munkásságuk­kal azok megoldását előmozdítaniuk. Az európai történetnek — megítélésem szerint — a nép­vándorlás és a nyomán járó államalakulások kora óta nem volt a mienkhez hasonlóan mozgalmas korszaka. Azóta sem léptek működésbe oly hatalmas világformáló erők, mint épp a mi napjainkban. Gigászi küzdelem folyik körülöt­tünk s itt a haza földjén is eszmék és áramlatok, irányok és rendszerek, népek és nemzetek között, s ebben a nagy küzde­lemben csak az a nép, az a nemzet, az az állam tud majd helytállani, amelyik lelkileg teljesen felkészülve s az erkölcsi és értelmi erők teljességével felfegyverkezve száll versenybe. Nemzeti életünk jövendő biztonságát, népünk zavartalan boldogulását, magyar céljaink megvalósulását mi is csak erőink felfokozásával, egyesítésével, teljes felhasználásával, a magyar művelődés tartalmánák kimélvítésével és színvona­lának emelésével biztosíthatjuk. A nemzeti művelődés alapja azonban — mint néhány nap előtt Szegeden is mondottam — a fejlődésre képes nemzeti tudomány. Az eszmék és irányzatok küzdelme nyo­mán keletkezett tétovaság és bizonytalanság, tájékozatlanság és ingadozás, erkölcsi és bizalmi válság közepette csak a napi áramlatokon felülemelkedő tudomány folyamatos művelésé­vel biztosíthatjuk a haladás állandóságát és terelhetjük a fejlődést helyes irányba. A tudomány és különösképen a történettudomány termé­szetszerűen hatása alatt áll a kor egyetemes eszmevilágának. Ismeretanyaga, tartalma, célkitűzései bővülnek, szelleme, szempontjai s velük módszerei is módosulnak a kor érdeklődé-

Next

/
Thumbnails
Contents