Századok – 1942
Történeti irodalom - Transylvanus Ordeal in Transylvania. Ism.: Rónai András. 108
119 TÖRTÉNETI IRODALOM erdélyi származású román politikai író, amint azt a munkatársak ismertetéséből olvassuk. Erről a tanulmányról kívánunk az alábbiakban részletesebben beszámolni. A cikk azzal kezdődik, hogy amikor a nyugati hódító leteperte Hollandiát, Belgiumot és Franciaországot, keleten egy bitorló megrabolta Romániát keleti tartományától, Besszarábiától. Ezt követőleg az európai események rákényszerítették Romániára az 1940 aug. 30-i döntőbírósági ítéletet, mely „Európa egyik gyermekét" kettévágta. Az ítélet — a szerző szerint — nem végleges, abba sem a magyarok, sem a románok nem nyugodtak bele. A románok nem hagyhatják — így ír a szerző — fajtestvéreik nagy tömegét elveszni, a magyarok sem mondhatnak le 1918-ban elvesztett kisebbségeik visszacsatolásáról és .arról, hogv újra „polyglot" államot alakítsanak Budapest uralma alatt. A döntésnek Magyarország a nyertese és abból Románia került ki vesztesként, az a 13 millió román, amelyik sokat vesztett élet jogaiból és idegen nyelven beszélők uralma alá került vissza. Ezeknek az emberi lelkeknek a sorsa nyomja a tanulmány szerzőjének szívét. E hangulatos beállítással szemben szegezzük le a következő tényeket: Magyarország nem nyert a bécsi döntésből, amikor visszaszerezte kisebb felét annak a területnek, mely ezer évig az övé volt és 20 évig Romániáé. Magyarország nem a román kisebbséget kívánja vissza, amikor Erdélyt visszaköveteli, hanem elsősorban az ottani — igen súlyos üldöztetést szenvedő -magyarságot. Azt a két millió magyart, akiket a szerző nem említ és akiknek hősi kitartása őrizte meg a magyarságnak népi jogát Erdélyre az elvitathatatlan történelmi jog és gazdasági szükségszerűség mellett. Romániában a döntés után még mindig körülbelül annyi magyar maradt, mint amennyi románt visszacsatoltak az anyaországhoz. E tekintetben sem lehet nyertesről vagy vesztesről beszélni. Á 13 millió román balsorsát úgy állítja be a szerző, mintha mind idegen rabságba jutottak volna. Pedig a 13 millió román ma is — a bécsi döntés után — több területet tart saját uralma alatt, mint a körülbelül ugyanolyan lélekszámú magyarság. A 13 millió román sorsa — mint emberi sors — fáj a szerzőnek, de nem fáj az ugyanannyi magyar ember sorsa. Magyarország 1918. évi szétdarabolásakor 3 és félszer annyi magyart kényszerítettek idegen uralom alá, mint amennyi román most visszatért a régi hazájába. Hol tehát az igazságtalanság? Ki a vesztes fél? Ezután elrémítő képet fest a cikkíró Magyarország szociális viszonyairól Málnási Ödön és Illyés Gyula megállapításait idézve. Ezzel szemben Románia a szociális haladás országa. Nemcsak földet adtak az erdélyi román parasztoknak a világháború után (a magyar birtokokból), hanem politikai hatalomhoz is juttatták őket saját tartományukban. Iskolák százait építették fel nekik. Igaz, hogy a közigazgatás rossz volt — mondja a szerző —, a fejetlenség, korrupció, pártharc általános, de a kisember azért boldogult és reménye lehetett egy jobb jövőben. A szerzőnek van valamelyes igaza; a román paraszt Erdélyben földet kapott a magyar birtokokból. De ha általános emberi
