Századok – 1941
Értekezések - PÁSZTOR LAJOS: A magyarság vallásos élete a Jagellók korában - 39
4 fi 64 PÁSZTOR LAJOS a szentbeszédek során. ..Érdem nélkül remélni, vakmerőség s nem remény".1 Az egyéni érdem, a jócselekedet s a hit elválaszthatatlan egymástól : szükséges mind a kettő. A jócselekedet hit nélkül nem használ semmit. Igaz hit azonban önmagában nem is lehetséges.2 Ha valakinek igazi, őszinte a hite, akkor Isten-szeretete szükségszerűen, feltarté>zhatatlanul ki fog fejeződni külső cselekedetekben is. Nem gépies, lélektelen, belső meggyőződés ellenére is elvégezhető cselekedetet, tevékenységet kíván e tanítás. Az is kiérdemli az Úr előtt a mennyek országát, aki nem tud jócselekedetet véghezvinni, de törekszik rá és megtesz annyit, amennyi erejéből telik.3 Az Istennek való őszinte, odaadó magaátadás. a bensőséges lélek-formálás a főcél. Laskai Ozsvát egyik beszédében hangsúlyozza : „Bármilyen külső jóc-selekedetnél kedvesebb az Istennek és érdemszerzőbb az, ha valaki saját és mások lelkét ajánlja fel Istennek."4 A tett, a külső jócselekedet csak akkor értékes, ha az a lélek érzelmeinek természetes és meg nem gátolható kifejezéseképen jelentkezik. Nem mindig tárgyalják e kérdést a maga egészében. Prédikátorokkal állunk szemben, akik híveik mindennapi, gyakoilati vallásos életére akarnak hatni. Vallásos aktivitásra akarják nevelni hallgatóikat s így azt hangsúlyozzák különösképen, hogy az embernek saját tevékenységével, szabad cselekedeteivel kell kiérdemelnie az örök üdvösséget. Összhangban van ez az emberi természettel is, amely nem tudja elviselni azt, hogy saját megváltásához legalább parányi mértékben hozzá ne járuljon. Ε gondolat a humanista világnézetnek is egyik központi kérdése. Szerzetes-prédikátorainknál mindez azonban nem olyan formában s nem olyan célzattal jelentkezik, mint a humanizmus képviselőinél. Itt az ember dicsőítésén, az emberi természet nagyságának, az ember mindenhatóságának kiemelésén van a hangsúly, ott az egyénnek vallásos tevé-1 „sine mentis speraie non est spes, sed presumptio". TT. az : Rorm. de Tempore, II. 61. beszéd. 2 „Fides sine operibus mortua est." Ττο. II. 14, 63. — „sine fide vera non sunt meritoria quaecunque bona opera." Uo. I. 30. — „sine fide omni« labor hominis vacuus est." Uo. II. 03. •— „sine fide non potest homo Deum diligere vere". Uo. 11. 3 „voluntas bona etiam si non potest perficere meretur". Uo. II. 19. beszéd, III. 71. 4 „magis est deo acceptum et sibi meritorium si offerat animant suam et aliorum deo. quam quaecunque exteriora bona." Laskai O. Serm. de Sanctis 48.
