Századok – 1941
Értekezések - JUHÁSZ LAJOS: Lónyay Menyhért közös pénzügyminisztersége 1870–1871 363
384 JUHÁSZ LAJOS' mali az érdemleges kérdések elől kitért és egész magatartása elárulta, hogy főcélja a tárgyalások kihúzása, a megegyezés halogatása. Ilyen körülmények között Salzmann már augusztus elején kérte Velencéből visszahívását, mert nem sok értelmét látta a további próbálkozásnak. Távozási szándékában azonban megelőzte őt olasz társa, aki még a nyár folyamán szabadságra utazott, úgyhogy amikor októberben Salzmann is elhagyta Velencét, a tárgyalások véglegesen megszakadtak. Az Itáliával való pénzügyi kérdés elintézetlenségét az osztrák kormány csakhamar kellemetlenül kezdte érezni. Nem látott tisztán az államadósságok terén és így nem tudott pontos adatokkal szolgálni a kiegyezést követő osztrákmagyar tárgyalások folyamán, elsősorban az osztrák államadósságokban való magyar részesedés mértékének megállapítása alkalmával. Ε mellett magánosok is érdekelve voltak a kiegyezésben és a dolog húzódásával ezeknek türelme egyre inkább fogyott. A hadikárpótlások ügyében például számos pör indult Velencében az osztrák kincstár ellen. A bécsi kormány tehát a maga részéről mindent elkövetett, hogy a tárgyalások elejtett fonalát ismét felvegyék és sikerült elérnie diplomáciai úton, hogy 1868 decemberében Bécsben ismét összeültek a két állam kiküldöttei. Ezeken a tanácskozásokon Ausztriát újból Salzmann képviselte, Cacciamali örökét pedig a firenzei kormány Ch. Blanc-kal és A. Callegari-val töltöttebe. A tárgyalás anyagát teljesen élőiről kellett átvenni. Az olasz igények megnövekedtek, a vita anyaga kiszélesedett, a nehézségek súlyosbodtak. Bár később az olaszok túlzott követelésükkel alábbhagytak, Salzmann pedig minden jogos kérést igyekezett méltányolni, a két álláspontot mégis 3 milliós különbség választotta el egymástól. Midőn Bécsben az osztrák megbízott további engedményre már nem kapott felhatalmazást, a helyzet ismét kritikus lett. Ezért Salzmann jónak látta a tárgyalás menetét új útra terelni. Tisztában lévén azzal, hogy az egyes vitás kérdésekről való tanácskozás nem vezethet eredményre, általános egyezséget ajánlott. A Monte Lombardo Veneto törlesztési alapjából felkínált az olaszoknak 2 millió forintot, míg Ausztria számára csupán a fennmaradó 1 4 milliót kívánta. Javaslatára azonban érdemleges válasz nem érkezett, s 1869 nyarán a bécsi tárgyalások is megszakadtak. A tanácskozások megszakadása ismét csak az osztrák kormánynak volt kényelmetlen. Nem volt más választása, mint hogy Firenzében a bizottság immár harmadszori összeülését szorgalmazza. Hosszas előkészítés után 1870 szeptemberében Minghetti bécsi olasz követ vette kezébe a kérdést.
