Századok – 1941
Értekezések - JUHÁSZ LAJOS: Lónyay Menyhért közös pénzügyminisztersége 1870–1871 363
376 JUHÁSZ LAJOS' A közös pénzügyminiszter augusztus első napjaiban már többé-kevésbbé tisztán látta a helyzetet. Terveinek középpontjában a 12 milliós hitel maradt és ennek zökkenő nélküli folyósításán épült fel a hadügyi költségek folyósításának egész menete. Az első milliót augusztus elsején még a közös pénztári készletből adta át és azután jó pár napig nem következett semmi. A hadügyminiszter csaklamar érdeklődött az augusztus 15-éig esedékes összeg felől, Lcnyay azonban csak a konzorciummal való tárgyalások lezárása után merte megígérni az egyes részletek pontos betartását. Ennek érdekében a Creditanstalttól még ki kellett eszközölnie azt is, hogy azon a másfél millión felül, amit azonnal a szerződés megkötése utánra ígért, a 16-áig esedékes 6 millióból is adjon rögtön egy jelentős összeget. És erre nézve nem is támadt nehézség. Augusztus 8-án benyújtott a konzorcium 3 millió frt-nyi váltót, amit 9-én a Nemzeti Bank leszámítolt. így augusztus 11-én a hadügyminiszter további 2-5 milliót vett át. Az augusztus 15-ig esedékes 4,315.570 frt-ból fennmaradó 815.570 frt-ra azonban Lcnyay már megint nem talált más fedezetet, mint a hitel további részletét. Amikor Kuhn augusztus 11-én közölte vele a foganatosított katonai intézkedéseket és ismételten rámutatott arra, hogy a kért összegnek az előírt időben való pontos folyósításához milyen nagy érdek fűződik, 13-án még megnyugtató választ adott, azonban a 15-éig esedékes első részlet még hiányzó részét mégsem tudta időben átutalni. Meg kellett várni, amíg 16-án újabb 4-5 millió váltó érkezett a birodalmi központi pénztárba, amit másnap a Nemzeti Bank leszámítolt és így 18-án a 15-éig esedékes rátának még hátralevő 815.570 frt-os részletét is kifizette a hadügyminiszternek. Augusztus 18-án tehát eleget tett a közös pénzügyminisztérium a 15-ig vállalt kötelezettségnek, nagy kérdés volt azonban, hogy hogyan fog kifizetni két napon belül, 20-áig további 6,514.173 frt-ot. A Nemzeti Bank jött segítségül, amely nem ragaszkodott ahhoz az eredeti kikötéséhez, hogy csupán 5,235.000 frt-ot köteles a 12 millióból készpénzben leszámítolni, hanem a második részlet 4-5 millióját is teljes egészében bankjegyben fizette ki, vagyis augusztus 17-éig 7-5 millió készpénzt bocsátott a pénzügyminiszter rendelkezésére. így volt Lcnyaynak augusztus 18-án annyi pénze, hogy át tudott utalni 4 milliót a hadügyminiszternek. A további 2-5 millió előteremtéséhez már más források megnyitására volt szükség. Lcnyay mindenek előtt a két országból befolyó összegeket kívánta erre a célra felhasználni, számított továbbá arra, hogy a Wodianer bankháznak különböző alkalmakkor eladásra átadott érmék árából