Századok – 1941

Értekezések - JUHÁSZ LAJOS: Lónyay Menyhért közös pénzügyminisztersége 1870–1871 363

LÓNYAY KÖZÖS PÉNZÜGY MINISZTKR8ÉGK 373 a 12 milliós hitelművelet tervét, felállt Kuhn és bejelentette, hogy elkészülve részletes költségtervezetével 24,340.000 írt­ban állapíthatja meg azt az összeget, amelynek folyósítását augusztus végéig kéri, míg teljes mozgósítás esetén eló're­láthatólag további 177 millióra lesz szüksége. Kuhn bejelen­tése Lónyay gondjainak újabb növekedését jelentette. Igye­kezett elhárítani a fenyegető veszedelmet és a mozgósítás mértékének csökkenését javasolta, amit azonban az uralkodó a leghatározottabban visszautasított. Lónyay ezek után kény­telen volt megállapítani, hogy a hadügyminiszter igénye két irányban is megváltozott: többet kíván és gyorsabban. Pénz előteremtésére azonban új lehetőséget nem látott, az egyetlen biztos mód továbbra is a 12 milliós hitel felvétele. Ehhez hozzászámítható még 2 5—3 millió, amennyit esetleg a kor­mányok folyósítani tudnának a közös pénzügyminisztérium számára. De 9 milliós hiány még ekkor is marad, aminek fedezésére nem mutatkozik más kiút, mint hogy a két kor­mány a hányael szerint megosztozik rajta. Lónyay ezen elő­adása után a minisztertanács határozatát az uralkodó abban foglalta össze, hogy a hadügyminiszter halaszthatatlan szük­ségletének újabb gondos mérlegelése után forduljon igényével a közös pénzügyminiszterhez, ez pedig az eléje terjesztett összeg megszerzése érdekében újból lépjen érintkezésbe a két kormánnyal, egyúttal már előre jelezve az általános mozgó­sítás esetén előálló 177 milliós szükségletet. Bár Kuhn igénye a végleges összeg megállapításakor valamivel még emelkedett, a fizetési terminusok elhalasztásával mégis jelentős könnyebb­séget jelentett Lónyay számára. Az augusztus 3-án átadott kimutatás szerint 24,994.343 frt a hadügyminiszternek a hadi készülődéssel kapcsolatos rendkívüli követelése, ezt az ösz­szeget azonban számos részletre elosztva október végéig kívánta kézhez kapni. És pedig: augusztus 15.-ig 4,315.570 frt-ot, augusztus 20.-ig 6,514.173 frt-ot augusztus 31.-ig 6,036.000 frt-ot augusztusban "összesen.. 16.865.743 frt-ot szeptember I.-én 2,156.600 frt-ot szeptember 15.-én 1,672.000 frt-ot szept. 15.-ig összesen.. 19,022.343 frt-ot októberben 4,300.000 frt-ot október végéig összesen. . 24,994.343 frt-ot összesen. . Összesen 24,994.343 frt-ot Lónyay e terv birtokában még augusztus 2-án ismét a két kormányhoz fordult. Javaslata szerint a 19 millióból, amit a delegációk nélkül kell előteremtenie, 12-t a hitelművelet

Next

/
Thumbnails
Contents