Századok – 1941

Értekezések - MADZSAR IMRE: A történetítrás természetéről 1

A TÖRTÉNETÍRÁS TERMÉSZETÉRŐL Viszont a hagyomány, már amennyiben eredetét visszafelé követhetjük, egyéni emlékekből gyűlt ugyan ö&sze, de ezek egészen más körbe tartozók, mint amelyekből a természettudomány merít. Utóbbiak testi, amazok lelki és erkölcsi szükségleteink szempontjából nevezhetők hasznos, általánosabban szólva értékes emlékeknek. Az ekként megszületett, illetőleg a fenti csirákból fokozatosan kialakult tudománypárt : a testi, fizikai vagy érzéki és másfelől a lelki és erkölcsi világ, iménti meghatározásunkkal a közelszemlélet és a közeljelenségen át feltáruló távolszemlélet vagy távolságélmény tudományait nem kísérhetjük el itt még legfőbb állomásaikon sem azon az úton. amelyet napjainkig megfutottak. Van azonban e kettős pályának egy hozzánk még eléggé közeleső kritikus szakasza, amely tárgyunk szempontjából különös figyelmet érdemel. Még csak közelmúlt az az idő, amikor a hamarább magára és elveire ráeszmélt, korábban szoros értelemben tudománnyá lett és csakhamar a kézzelfogható sikerek mind nagyobb tömegére méltán büszke természetkutatás mintegy árnyat vetett pályatársára, a bölcseleti és szellemtudományokra s többek között gátat emelt a maga példájával a történettudomány sajátos elméletének helyes kiépítése elé. Mi sem természetesebb és érthetőbb, mint hogy a történetírás kifejlődése és igazi tudománnyá alakulása során elsőbben a természettudományókhoz fordult magasabb tudományos elvekért és vezető szempontokéit, mint ahogy viszont az is természetes, a szemléletes lelki kép könnyebben tudatosítható voltából önként következik, hogy a megismerés ' vezérelvei először a természettudományi paradigmán alakultak ki. Közismert dolog, hogy a történetírás Platon és Aristoteles óta az egész középkoron át az ars, nem a scientia nevére tartott igényt. A 'ιστορία és 'ιστοραν eredetileg a hagyományok és közhiedelmek fölkutatását és összegyűjtését jelenti s eredménye ismeret ugyan, de nyilván a öóEa, nem az Επιστήμη körébe tartozik. Egyedüli igazán tudományos eleme, a hagyományok ellenmondásaiból szükségképen megszületett kritika egyfelől a hagyomány tekintélye, a kétkedéssel szembeszegülő szent és sérthetetlen volta miatt, másfelől kellő módszeres eszközök híján nem szökhetett sudárba s bármily sűrűn hangoztatják is a középkor krónikái ós legendái előszavaikban a történeti igazsághoz való ragaszkodást, tudjuk, hogy ezt csak jelszónak kell tekinteni, amely békésen megfért szinte korlátlan liiszékenységgel. A középkor történeti irodalmának egy jelentékeny és jellemző része igazán oly műfajhoz tartozik, amely mintegy középen áll történelem és regény között s ha nem is történeti