Századok – 1941

Szemle - Pall; Fr. 314

314 SZEMLK magyaros alakban közöl (pl. Seret, 104.1., románul Sir e-t lenne. A kiadó persze nem figyelmeztet a magyaros alak használatára). Diodatot megkapja a moldvai táj szépsége s egyszerű, de színes leírást ad róla. Kevésbbé derűsen ír a moldvai ortodox klérusról. Szerinte a román püspökök és papok oly tudatlanok, hogy kevesen vagy jóformán senki sem érti közülük az egyházi szláv nyelvet, amelyen miséznek (,,li loro Veseovi, e sacerdoti, sono tanto ignoranti, ehe pochi di loro, ο vero niscuno puol intender quello che leggono, perche leggono Illyrico e lingua non sano", 105. 1.). Itt a kiadó utalhatott volna arra, hogy 80 évvel előbb már az erdélyi protestáns ihletésű nyomtatványok előszavaiban is megtaláljuk azt a vádat, hogy a román papok nem ismervén liturgikus könyveik nyelvét, érthetetlen szavakat „birbitélnek" (v. ö. Tamás L.: Az erdélyi oláhság. A történeti Erdély, Budapest 1936, 275. 1.). A moldvai magyarságról szólva Diodato sűrűn megemlékezik a magyarok fatemplomairól (Galac : 106. 1., Huszt : 108. 1., stb.) ; idevágó adatait már felhasználta Balogh Ilona a magyar egyházi faépítészetről szóló tanulmányának francia átdolgozásában (Les édifices de bois dans l'architecture religieuse hongroise. Arch. Eur. Centro-Or. VI. 114. s köv. 1.). Többször említi a nagy paphiányt (pl. Huszton : ,,questi poverelli non hanno ne sacerdote ne menő vedono in tanto tempo la messa", 108. 1.). Értesülünk a magyar miseénekekről is (108. 1.) s megismerkedünk az öreg cotnari-i plébánossal, aki Diodato szerint „veramente è huomo bono, e dotto, tanto nella lingua latina, quanto nella hungara, tedesca e Valaccha" (109. s köv. 1.). Természetesen megfordul Diodato a nagy csángótelepeken is, mint Szabófalván (118. 1.), ahol már egy lengyel papot talál, és Forrófalván (122. 1.), ahol több mint 250 hívő vár áldozásra, de a fatemplom rendkívül kicsiny és kegyszerekkel egyáltalában nincsen ellátva („non hanno niente per la celebratione della Messa"). Még szomorúbb a helyzet Terebesen, ahol a magyar hívőknek még templomuk sincs. Örömmel találja meg azonban a bolgár püspök Jó Sándor moldvai fejedelem magyar felesége, Losonci Margit egykori bőkezűségének nyomait : a nagy és szépen felszerelt moldvabányai templomot (116. 1.), valamint a bákóit, ahol ugyanaz a „Principessa Margarita" kolostort is alapított obszerváns szerzetesek részére („essa fece venir Ii Religiosi dell'Hungaria nel suo monasterio", 121. 1.). Ez adatokkal kapcsolatban szükséges azonban megjegyeznünk, hogy a kiadó sehol sem utalt Jó Sándor feleséginek magyar származására, ami pedig a moldvai katolicizmus történetében igen nevezetes momentum volt. Meg kell végül említenünk, hogy Tatros környékén Diodato „magyar eretnekekre" bukkant, akik nyilván reformátusok lehettek. Ezekről azt is tudja, hogy Erdélybe szoktak átjárni vallásuk gyakorlása végett. Érdekes egyébként, hogy Diodato Erdélyt mindig Magyarországnak tekinti, s állandóan így említi : „l'Hungaria, ο vero Transilvania" (pl. 116. I.), tehát tudatában van annak a ténynek, hogy a fejedelmi Erdély a szétszaggatott „virtuális Magyarország" keleti része. A tanulmánykötetet Fr. Pali forráskiadványa zárja le. Különböző egykorú levelek és egyéb iratok közlése által vet fényt a moldvai minorita és jezsuita misszionáriusok között folyt XVII. századi moldvai küzdelmekre. Értékes adalék a szabófalvi magyarok 1671-i Rómában benyújtott magyarnyelvű kérvénye : ebben a hívek nagyon panaszkodnak a misszionáriusok erkölcstelen életmódja miatt s azzal fenyegetőznek, hogy ha nem kapnak egy becsületes papot, mind áttérnek a görög keleti hitre : „Mert inkab megh czelekedjük azt, hogij az olahok scismaiara allunk es az eö Püpeökeökteöl hal-