Századok – 1941
Értekezések - BERLÁSZ JENŐ: Az erdélyi úrbérrendezés problémái (1770–1780.) (1 táblázattal) - 236
AZ ERDÉLYI ÚRBÉRRENDEZÉS PRO BLÉ MÁI 267 folytat, mint az, aki e mellett állattenyésztést, vagy fakereskedést, esetleg más hasznothajtó foglalkozást is űz; ugyancsak kivizsgálandó, hogy az olyan helyeken, ahol a telkek bármi okból szűkek, vannak-e a parasztságnak olyan beneficiumai,1 amelyek esetleg egyenértékűvé teszik a kicsiny telket a nagyobbal. A végrehajtás módszerének magától értetődően simulnia kell a vázolt elgondoláshoz. Éppen ezért O'DonelI gróf és Bajtay püspök javaslatát éppoly kevéssé lehet elfogadni mint a guberniumét. Egyedül Brukenthal terve alkalmas a megvalósításra. A végrehajtást célszerű lenne egy a gubernium által kiküldendő úrbéri bizottságra bízni ; ez a folytonos táblák jelentései és az úgynevezett házi összeírások adataiból, a tisztázott elvek alapján összeállíthatná a kívánt klasszifikáeiót. Az első kísérletet a fogarasi disztriktusban lehetne elvégezni ; e kis területen ugyanis a guberniumnak alkalma volna a munkálatot figyelemmel kísérni és a gyakorlatban felvetődő problémákat közvetlen tapasztalás alapján megoldáshoz segíteni. II. Az úrbérrendezés másik főfeladatát a jobbágyszolgálmányok, különösen a robot szabályozása képezné. Az idevonatkozó hivatalos véleményeket ekkép ismerteti az elaborátum. O'DonelI tábornok a nemesség jogos érdekeit méltányolva, nem látja indokoltnak az erdélyi jobbágyság robotjának olyanmérvű leszállítását, miként az Magyarországon történt. Ellenben javallja, hogy az eddigi gyakorlat helyett — amely tudvalevőleg hetenként 3 napi igás, illetve 4 napi gyalogszerben állapította meg az egésztelkes colonus szolgálatát' — a heti 2, illetve 3 napos robot rendszeresíttessék. 1 A ,,benficium" és „maleficium" fogalmi kategóriájába tartozó dolgok részletes felsorolását adja a Staatsrat 1777 : 453. sz. ügydarabjának melléklete. Descriptio exemplificativa Benefieiorum et Malefieiorum. A jobb így telek bsnaficiumai : 1. a jóminőségű, termékeny, három nyomásban művelhető, búzát vagy rozsot adó, két igísállafctal meg nunk Álható szántóföld; 2. jóminőségű, nem árterületen fekvő, kétszer kaszálható és állathízlalásra alkalmas szénát termő rét; 3. elegendő, jó füvet adó legelő; 4. jóminőségű bort termő, terjedelmes szőlő; 5. a falu határában levő termékeny gyümölcsös; 6. közel fekvő, jó úton elérhető, épület- és tűzifát szolgíltató erdő; 7. nádas olyan helyeken, ahol fa egyáltalán ninc3 vagy kevés van ; 8. a falu határában levő makkos. — Ugyanezek a tartozékok malefieiumoknak tekintendők : 1. ha a szántó terméketlen, kövesföldű, vagy árterületen fekszik, további ha vízfolyás pusztítja, ha távol van vagy hegyen, s ennélfogva nehezen művelhető, ha csupán egy calcaturára való, ha csak zabot és kölest terem ; 2. az áradásos, rossz szénát termő, távol fekvő s nehezen megközelíthető rét ; 3. az árterületen fekvő, bozótos legelő ; stb.