Századok – 1941

Szemle - Jurg; Hans: Apatin. Ism.: Bakács István János 222

222 SZEMLE Baernreither naplója magyar szempontból mindazok számára nélkülözhetetlen, akik a századforduló politikai életével foglalkoznak, mert az egyes magyar politikusokkal és miniszterekkel folytatott beszélgetéseit szószerint közli s hozzájuk fűzi a maga megjegyzéseit, ítéletét is. Naplója nyomán képet nyerünk Andrássy, Szilágyi, br. Kornfeld, Fejérváry, Szterényi, Wekerle, Széli és mások felfogásáról és az osztrák-magyar együttműködésre vonatkozó gondolataikról. Ugyanakkor véleményt mond a magyarság általános helyzetéről, politikai jövőjéről is. A naplótöredékekhez csatolt mellékletben eddig ismeretlen levelek, felterjesztések, kihallgatások és beszélgetések szövege lát napvilágot. Komoróczy György (Kassa). Jurir. Hans : A pat in. Heimatbuch der grössten donaudeutschen Gemeinde. Apatin 1940. Selbstverlag. 8° 304 (2) 1. 7 kép. — J. — mint előszavában mondja — „kedves apatini népének s nem a hivatásos történészeknek" szánta könyvét, de meleg érdeklődéssel és szeretettel írt munkájából a történész is sok tanulságot meríthet. Apatin, a középkorban apátsági székhely, a török időkben teljesen megsemmisült : 1699-ben fel sem veszik az összeírásba, a XVIII. század elején is mint praedium szerepel. Újjátelepülése Pleidell szerint (A magyar kincstár apatini telepei Mária Terézia korában, Századok 1929, 390. s köv. 1.) 1749-ben kezdődött, J. azonban Belgrád eleste utánra teszi az új korszak kezdetét. Ekkor Apatin katonai szempontból az ország védőövezetébe jutott ; 1739-ben élelmezési raktárt építettek ott. Ettől kezdve telepednek meg benne az első jövevények : katonák, molnárok, hajósok, halászok és pékek ; számukra a kincstár már 1748-ban templomot épített. Nagyobbarányú település kezdődött az ötvenes években, amikor a Felső-Duna és a Rajna mellékéről a német telepesek ezrei indultak útnak, hogy a lakatlanná vált Bácska síkját ekevas alá fogják. A Dunán lehajózó „svábok" Apatinban kötöttek ki s innen rajzottak ki az újonnan épülő községekbe. A kézművesek azonban megmaradtak Apatinban s azt kezdettől fogva iparosjellegű várossá tették. A céhrendszert is, melynek szabályait 1772-ben Mária Terézia hagyta jóvá, óhazájukból hozták magukkal a telepesek. A lapályos terület mocsaras levegője az első évtizedekben bőven szedte közülük áldozatait, a Duna áradásaitól is sokat szenvedtek, de azért kitartottak, nagy munkát s összegeket áldozva az ármentesítésre. Bár a XVIII. sz. folyamán •— J. szerint egyesek lelkiismeretlensége miatt — nem egy gazdasági vállalkozás kudarcba fulladt, s a nyomortól Mária Terézia mentette meg az apatiniakat, Bácska gazdag földje idővel annyira jómódúvá tette a németeket, hogy a későbbi generációk nem egyszer egészségtelen életmódot követtek. A pihent föld szlávokat és magyarokat is csábított ide, bár utóbbiak telepítése nem volt a kincstár szándéka, hiszen velük nem gyarapodott az ország adózó népessége. Noha 1764-ben a lakosság 95%-ban németnevű, J. úgy véli, hogy a szlávokkal és fi magyarokkal való vérkeveredés a nyugodt németeket temperamentumos déli néppé alakította. A szerző egyébként. nemcsak a nevezetesebb eseményekről számol be szinte évről-évre, hanem a telepesek és az 1764. évi népesség névsorát is közreadja és 945 családról igyekszik megállapítani származási helyet. Ezenfelül a dűlőneveket, gúnyneveket, népszokásokat (májusfa) és szólásmondásokat is összegyűjtötte. A bevándorló németség jelentős része származhatott a Rajna mellékéről : legalább is francia eredetű szavaik erre engednek következtetni. Kétszáz év alatt 3000-ről 13.000-re