Századok – 1941

Szemle - Kozocsa Sándor ld. Kassai Vidor 217

218 SZEMLE alkalmazkodjanak hozzá. A negyvenes-ötvenes évek lobogó hazafiságú színésznemzedéke éppen úgy esak ,,a kor foglalatjai s rövid krónikái", mint a századforduló ultraliberális generációja s nem véletlen, hogy Lecouvreur Adrienne a francia főnemességnek játszott, Mrs. Siddons a puritán Angliának és Déryné a formatisztelő magyar táblabíróvilágnak. Mindezeket összegezve, állíthatjuk, hogy a színésznaplók igen becses művelődéstörténeti forrásanyag. Megbecsülhetetlen szerencse, hogy bőven van belőlük. Ennek ismét lélektani oka van : az öreg színész visszavonulása után sem tud megválni a nyilvánosságtól, a szerepléstől, s ha alakításai már nem vívhatják ki a sikert, könyvében jelenik meg újra a közönség előtt : „nunc plaudite !" K. Emlékezései népszerűség dolgában meg fogják közelíteni Déryné Naplójának kedveltségét. A mű sajtó alá rendezője, Kozocsa S. Utószavában maga is Déryné könyvéhez hasonlítja K.-ét. Már az első lapokon feltűnik a könnyed, élvezetes stílus, az író erős humorérzéke és éles megfigyelőképessége. Szegényes gyermekévei, küzdelmes ifjúkora nélkülözései és keservei nála mosolyban oldódnak fel. Kossitzki János, a lobbanékony gyálai jegyző és Maier Karolina kisfia korán megismerkedett az élet árnyékos oldalával, de szórakoztatóan változatos voltával is. Kiszombori, makói gyermekkora után volt könyvkötő- és fűszeresinas (ekkor látott először színielőadást), majd festő. Nem annyira művész ugyan, mint inkább mázoló, de azért, templomok boltozatát javítgatva, itt-ott komoly műalkotásokat is láthatott. 1861-ben a fővárosba került s itt állt be a készülő Budai Népszínházhoz, Molnár György társulatába komikusnak. Ha volt valaha valahol színtársulat, amely a benyomásokra fogékony ifjúi lélekbe — Kossitzki, azaz színpadra lépése óta Kassai, 21 éves volt ekkor — maradandó emlékeket rajzolhatott, úgy Molnáré volt az. Ez a hatalmas együttes, amelyben soha ki nem forrott színészzsenik és a magyar színjátszás még gyermekcipőkben járó halhatatlanjai, öreg, elnyűtt , de gyakorlott vidéki komédiások és vidám szépasszonyok voltak a partnerek, ahol kevés volt a tiszteletdíj, de változatosak a szerepek, a fiatal kezdő számára jó iskola s a memoáríró számára színes emlékek kiapadhatatlan forrása lett. K. szerette itt az életet, szerette Molnárt a maga felemás egyéniségével, még a nélkülözéseket is szívesen elviselte. A Budai Népszínház első bukása után vidéki vándorélet következett s ez jóval sanyarúbb volt, mert igen sok volt benne a koplalás és igen kevés a művészet és a fiatal színész nem csillapíthatta éhségét Egressy alakításaival, mint a fővárosban. Midőn 1867-ben újra megnyílt Molnár budai színháza, K. ismét visszatért hozzá. Itt ismerkedett meg élete egyetlen igazi szerelmével, a feleségével. A Budai Népszínház második, végső bukása után együtt szerződtek Kolozsvárra, az immár legendás Farkas-utcai színházba. Mikor Kolozsvárra került, már kész művész volt, Jászai még pályája kezdetén állott. Róla szóló megemlékezéseiben az oly súlyosan megtámadott és megbántott férj mindig tárgyilagos és megértő, sőt lovagias és gyöngéd. Rövid pár év alatt házassági tragikomédiája lezárult : Jászai Pestre került, K. számára nem volt hely a Nemzeti Színháznál. Ha naplója során eddig még nem bizonyosodtunk volna meg róla, a kolozsvári idők leírása nyilvánvalóvá teszi, hogy K. igen jó ember volt. Kolozsvári feljegyzései tesznek bizonyságot nagyfokú muzikalitása mellett ; egyedül tanult meg harmóniumon játszani. Németül jól tudott ; most a kolozsvári rendezett fizetési viszonyok lehetővé tették számára, hogy franciául is tanuljon. Sokat olvasott. Fizetésével