Századok – 1940

Értekezések - ELEKES LAJOS: A román történetírás válsága 30–83

72 ELEKES LA.JOP Iorgában túlságosan megvan. Az egyik ezért, a másik azért — egyik sem termett modern szintetikus írónak. Ami mármost a részletes összehasonlítást illeti, a két előadás csak végeredmény dolgában egyezik. Mind a két író arra a következtetésre jut, hogy Mátyás súlyos vereséget szenvedett Moldvabányánál. Mint látni fogjuk, ebben azért értenek így egyet, mert mindketten ugyanabba a hibába estek, rosszul értékelvén a forrásokat. Egyébként a két szöveg nagyon is különbözik, mind felfogás, mind egyes eseménytörténeti részletek dolgában. Ami a felfogásbeli különbséget illeti, itt első pillantásra szembeszökő Giurescu módszeresebb gondolkodásának kedvező hatása. Nem akarja, feleslegesen, jobb színben tüntetni fel hősét, mint amilyen a valóságban volt. így szakít azzal a begyökeresedett tétellel, amelyet a romantikus iskola makacsul hangoztatott, hogy Moldva népe egyértelműen rajongott nagy vajdájáért. Erre vall, hogy megemlíti bojárjainak ingatag természetét, bár ő sem szól arról, hogy valószínűleg erős ellenzéke is volt. Ez a maga helyén, a török támadások leírásakor sem tűnik ki. Tárgyibb, mint Iorga, de nem tud szakítani egyes helytelen nézetekkel. A küzdők számarányát igen valószínűtlenül határozza meg. A csata kimenetelét illetőleg csak azoknak a forrásoknak ad hitelt, amelyek a moldvaiak győzelméről szólnak, az ellenkező értesítéseket nem veszi figyelembe. Sokat emlegetett kritikai érzékét éppen nem gyakorolja azokon a leírásokon, amelyek István beszámolója nyomán, a friss élménynek s a pártszenvedélynek hatása alatt túlságosan sötéten festik a magyar sereg pusztításait. Elfelejti, hogy maguk a moldvai krónikák sem írnak így ! Effajta hibák Iorgánál is vannak, de még súlyosabbakkal tetézve. A forrásokat ő is egyoldalúan használta, de a magyarsággal szemben érzett ellenszenvét fokozottan engedi érvényesülni. Említettük, hogy látszólag szétfolyó bevezetésében magyarellenes célzatokat halmozott fel. Tárgyalás közben sem jár el másként. Giurescuval s a tényekkel szemben ártatlannak állítja be Istvánt az erdélyi lázadás dolgában, hogy annál súlyosabbnak tűnjön fel a magyar király eljárása, aki puszta gőgből és hatalomvágyból egy ártatlan országot rohant meg, ahelyett, hogy a török ellen harcolt volna. A vajdaságok hűbéri függéséről, a magyar birodalmi célokról nem vesz tudomást. Ezeket ugyan Giurescu sem méltányolja, de ő legalább nem mond olyan naivságokat, hogy a háborút elsősorban Petru Aron személyi érdeke robbantotta ki. A magyarokról és Erdélyről szóló részeken nyílt tendencia húzódik végig. A már ismertetett kisajátítási célzatokkal egyezik Mátyásnak félrománként, s Hunyadinak Iancu-Vodáként, soha nem használt román néven való emlegetése, s idevág az a mellékmondat is, amelyben a románok hadi jelentőségéről van szó. Iorga ugyanis merőben indokolatlanul úgy képzeli, hogy az Anjouk korában Kelet-Magyarország román nemesekkel volt tele, akik lovaggá emelkedve, Zsigmond és Hunyadi korának legértékesebb harcos elemét adták. Az ő szemében Krassó és Hátszeg vidékének kenézből lassan felemelkedő családai teljesen elhomályosítják a