Századok – 1940
Értekezések - ELEKES LAJOS: A román történetírás válsága 30–83
A ROMÁN TÖRTÉNETÍRÁS VÁLSÁGA 63 pedig csak akkor lehetne megszabadulni, ha a történetírást egyedül a saját tudományos céljába vetett hit vezérelné. A román történetírás mai válságának alapvető okaihoz jutottunk el. A komoly fők látják, hogy a romantikus szintézisek útja kátyúba vitt. Nem helyes, hogy a történész munkáját a közvélemény s a napi politika hullámzása irányítsa, és az sem helyes, hogy a tudomány ne tudjon számot adni saját szükségleteiről, és csillogó, de alaptalan elméletekre épült szintézis kedvéért elvesse a józan, komoly adatmunka lehetőségeit. A román történetírás új iskolája ilyenféle elgondolásokkal fogott fegyvert Iorga és köre ellen, bár sem a multak munkájának értékelésében, sem a jövő célok vázolásában nem ment el a végső következtetésekig. Támadását így is siker koronázta. Az elhamarkodott romantikus szintézis iorgai épülete recseg-ropog, s csak idő kérdése, hogy mikor omlik egészen össze. De még a jövő titka, hogy mi fogja felváltani. Az új irány a háború utáni évek belső átértékelési folyamatában, szinte észrevétlenül alakult ki. Vezére tulaj donképen nem volt, Giurescu csak mint egy reprezentatív új folyóirat, a Revista Istoricá Romána szerkesztője, s Iorga személyes támadásainak első célpontja lett azzá. Sok különböző oldalon, egyszerre támadt a szükség érzete, hogy a történetírást konkrétebb, megbízhatóbb módszerekkel kellene előbbre vinni, mint Iorga és iskolája tette. Ezzel a felismeréssel egyidejűleg, sőt részben már előtte megindultak az alapos részlet kutatások, s a történettudománynak új területei kerültek vizsgálat alá. Az új munka tehát mintegy önmagától, látható külső kapcsolatok, előzetes elvi megbeszélések nélkül indult el, a fejlődés benső kényszeréből. Legnagyobb erénye éppen ez a természetesség, és az, hogy egyáltalán folyik, függetlenül Giurescutól és a közte és Iorga közt kitört háborúságtól. A helyzet, mint Makkai idézett cikkében jól érzékelteti, lassan érett a nyilt kirobbanásig. Iorga évtizedeken át uralkodott a román történetíráson, senki nem vonhatta ki magát hatása alól. Most egyszerre azt kellett látnia, hogy mindenfelől új munkák törnek elő, amelyek mind módszerükben, mind végeredményeikben erősen elütnek az általa szentesített formáktól. Határozott szembeszegülés volt az, hogy az új írók némelyike már odáig merészkedett, hogy megcáfolta Iorgának egyes makacsul hangoztatott, reprezentatív jellegű állításait. Iorga élesen kikelt ellenük, de csakhamar maga szorult védekezésre, mert az ifjabb nemzedék legkiválóbb tagjai, a Giurescu folyóirata körül tömörült írók, akiket Iorga személy szerint támadott meg, sorra válaszoltak, s nemcsak azt mutatták ki, hogy inkriminált szempontjaik helyesek voltak, hanem fejére olvasták mindazokat a hibákat, amiket magyar bírálói évek óta hangoztatnak. Iorga nemzetgyalázással vádolta egyik-másik kritikus szemű ifjabb kartársát, de ezzel csak azt érte el, hogy egységbe kovácsolta, „új iskolává" tömörítette a legkiválóbbakat. Az új iskola külön-